Ezekkel a módszerekkel kerülik meg a védelmet a vírusok
Egy érdekes, mélyebb szintű információkat tartalmazó tudástár vált elérhetővé az interneten a számítógépes vírusok által alkalmazott technikákkal kapcsolatban.
A vírusvédelmi technológiákat fejlesztő cégek automatizált rendszereket is alkalmaznak a kártékony, gyanús kódok kiszűréséhez. A nemkívánatos programok detektálása másként nem is lenne megvalósítható, hiszen azok olyan nagy számban terjednek, és olyan gyorsan változnak, hogy hagyományos megoldásokkal már nem lehetne gátat szabni a terjedésüknek. E védelmi technikák gyakorta épülnek virtuális vagy sandbox alapú környezetekre. Ezek révén - egyebek mellett gépi tanulásra épülő eljárásokkal karöltve - kiszűrhetővé válhatnak a gyanús tevékenységek, és gyorsabban kidolgozhatóvá válhatnak a vírusok ellenszerei.
Küzdelmes automatizálás
A mindennapokban a helyzet korántsem egyszerű. A vírusírók ugyanis pontosan tudják, hogy a szerzeményeiket milyen módszerekkel igyekeznek lebuktatni a víruskutatók. Ezért mindent megtesznek azért, hogy különféle elkerülő manővereket alkalmazzanak. Ennek pedig egyik legfontosabb jele, hogy egyre több kártékony kód képes azt felismerni, ha olyan környezetbe kerül, amely a lefülelésére szolgál. E tekintetben a vírusírók és a víruskutatók között komoly macska-egér harc folyik.
Prémium előfizetéssel!
-
Az ImageMagick egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
A Xen két biztonsági hibát tartalmaz.
-
A KeePassXC egy sérülékenység miatt kapott frissítést.
-
A Next.js-hez öt biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
Az Apple biztonsági frissítést adott ki egyes operációs rendszereihez.
-
A GIMP két veszélyes biztonsági réstől vált meg.
-
A PyTorch kapcsán két biztonsági résre derült fény.
-
Több mint 30 biztonsági javítást kapott az Edge webböngésző.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform két hibajavítással bővült.
-
A curl kapcsán négy biztonsági hiba látott napvilágot.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











