Ez a DÁP-os elektronikus aláírás legnagyobb korlátja

Miközben megszűnt az AVDH szolgáltatás, aközben a DÁP új funkciója csak a magánszemélyek elektronikus aláírását teszi lehetővé. Ebben a helyzetben mit tehetnek a cégek?
 

Akinek van Ügyfélkapuja, az ismerhette és talán használta is dokumentumok hitelesítésére az AVDH (Azonosításra Visszavezetett Dokumentum Hitelesítés) szolgáltatást. Ez a lehetőség azonban idén januárban megszűnt. Magánszemélyeknek a Digitális Állampolgár Program (DÁP) keretében biztosított eAláírás funkció kínál lehetőséget a dokumentumaik elektronikus aláírására. Fontos azonban kiemelni, hogy ez kizárólag magáncélra használható, jogi személyek (pl.: cégek és szervezetek) képviseletére és szakmai célra, például ügyvédi, orvosi, mérnöki, közjegyzői kamarai tagoknak nem. Az állam az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az eIDAS rendelet értelmében nem nyújthat díjmentes üzleti célú szolgáltatást vállalkozások számára.
 
Mik a lehetőségek?
 
A vállalatoknak és szolgáltatóknak alkalmazkodniuk kell az új helyzethez. Olyan folyamatokat kell kialakítaniuk, amelyek lehetővé teszik az elektronikusan aláírt dokumentumok befogadását, ellenőrzését és saját oldalukon történő elektronikus hitelesítését.
 

"Az elektronikus aláírás jogi és technológiai háttere, valamint szabályozási kerete régóta adott. Az elterjedését korábban hátráltató rossz felhasználói élmény ma már a múlté, a szükséges személyazonosítás és maga az e-aláírás folyamata is óriási fejlődésen ment keresztül, hiszen egy okostelefon és egy gyors videóazonosítás is elegendő, hogy akár egy egészen komplex, többszereplős elektronikus aláírási folyamat részeseivé váljanak a felhasználók"

- mondta Vanczák Gergely, a Microsec igazgatóságának tagja, valamint a minősített bizalmi szolgáltatásainak igazgatója.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Vim esetében egy biztonsági hiba megszüntetésére nyílt lehetőség.

  2. 4

    Számos biztonsági rést foltozott be az Autodesk a különféle AutoCAD alkalmazásokon.

  3. 4

    Kritikus és nulladik napi sebezhetőségekre derült fény a Red Hat OpenShift Container Platform kapcsán.

  4. 4

    Egyre szélesebb körben indulnak az Apache Tomcat egyik hibáját kihasználó támadások.

  5. 3

    Kritikus veszélyességű hibák jelentenek kockázatot az IBM QRadar SIEM esetében.

  6. 4

    A GitLab fejlesztői fontos biztonsági frissítéseket tettek letölthetővé.

  7. 4

    A Juniper Junos OS egy nulladik napi biztonsági hiba miatt szorul frissítésre.

  8. 4

    A PHP kapcsán fél tucat sérülékenységre derült fény.

  9. 4

    Kritikus veszélyeségű hibákról számolt be a Microsoft az Edge kapcsán.

  10. 4

    Az Adobe kilenc biztonsági rést foltozott be a PDF-kezelő szoftverein.

Partnerhírek
8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

A félelem hatékony fegyver, és a hackerek tudják, hogyan győzzék meg az embereket, hogy azonnali és meggondolatlan lépéseket tegyenek.

​Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

Az ESET elnyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját az ESET HOME Security Essential megoldásával.

hirdetés
Közösség