Exchange szervereket veszélyeztet a BlackCat zsarolóvírus
A Microsoft arra figyelmeztet, hogy az Exchange Server biztonsági hibáinak kihasználásával kezdett terjedni a BlackCat zsarolóvírus.
A BlackCat egy régebb óta ismert zsaroló program, amely eddig elsősorban távoli asztali kapcsolatok, valamint lopott hitelesítő adatok segítségével terjedt. Egy igencsak meghatározó károkozóról van szó, amelynek veszélyeire idén áprilisban már az FBI is felhívta a figyelmet. Akkor jelezte, hogy 2021 novembere és 2022 márciusa között legalább 60 jelentős szervezethez jutott be a szerzemény, amely komoly károkat okozott. Ennél azonban az áldozatok száma jóval nagyobb lehet, amit az is mutat, hogy az elmúlt félévben 480 különféle mintát sikerült feltárni a BlackCatből.
A Microsoft is nyomon követi a BlackCattel kapcsolatos fejleményeket. A cég biztonsági csapata az egyik incidens vizsgálata során arra derített fényt, hogy a kártékony program a vizsgált esetben nem RDP-alapú támadás révén jutott be a meg nem nevezett cég hálózatába. Az elkövetők ugyanis ezúttal az Exchange Servert állították célkeresztbe.
A Microsoft ugyan nem árulta el, hogy az levelezőszervernek pontosan mely biztonsági hibáját vagy hibáit fordították a saját javukra a támadók, de a legvalószínűbb, hogy a ProxyLogon sebezhetőséget használták ki. Ez azt jelenti, hogy ismert biztonsági rés kapott szerepet a támadásban, és nem egy újabb, nulladik napi sérülékenységről van szó.
Prémium előfizetéssel!
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











