Európára is lecsapott a Clop zsarolóvírus

A Clop nevű zsarolóprogram már európai célpontokat is kiszemelt magának. Súlyos károkat képes okozni!
 

A Clop zsarolóvírus nem egy teljesen új szerzemény, hiszen a régebb óta ismert CryptoMix károkozó egy újabb variánsának tekinthető. Ennek megfelelően ez a kártevő is fájlok titkosításával, és az áldozatok megzsarolásával próbálja pénzhez juttatni a kiberbűnözőket.
 
A Clop elsősorban onnan ismerhető fel, hogy az általa tönkretett állományokat .clop kiterjesztéssel látja el, és a számítógépen CIopReadMe.txt nevű szöveges fájlokat hoz létre. Ez utóbbiak segítségével tájékoztatja a felhasználót a történtekről, és közli a követeléseket. A vírusterjesztők egyebek mellett kifejtik, hogy a fertőzött számítógépen használhatatlanná tették az értékes állományokat, az elérhető biztonsági mentéseket, illetve törölték az árnyékmásolatokat, így az egyetlen módja a helyreállításnak, ha az áldozat fizet. Annak érdekében, hogy bizonyítsák képességeiket, 3-5 fájl ingyenes helyreállítását vállalják.
 
Természetesen ez esetben sem célszerű követni a csalók utasításait, és nem javasolt a váltságdíj kifizetése sem. Egyrészt ezzel csak további bátorítást kapnak, másrészt korántsem biztos, hogy a fizetés után nagy lelkesen nekilátnak a fájlok dekódolásának. Ennél jobb módszer a biztonsági mentésekből történő helyreállítás, legalábbis, ha azok léteznek, és a fertőzés során nem kompromittálódtak.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  2. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  3. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  4. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  5. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  6. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  7. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  8. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

  9. 4

    Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.

  10. 3

    Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség