Érzékeny adatokat fecsegett ki a Facebook

​A Facebook rohamtempóban javított egy olyan biztonsági hibát, amelynek következtében oldalak adminisztrátorairól lehetett információkat megtudni.
 

A Facebook alapértelmezett módon rejti a látogatók elől, hogy egy-egy Facebook oldalt pontosan ki szerkeszt. Így az oldalak töltését, módosítását, felügyeletét végző személyek a háttérben maradhatnak, és nem derül fény a kilétükre. Legalábbis akkor, ha minden az elképzelések szerint működik a közösségi oldalon. A múlt héten azonban nem éppen ez történt. 

Egy eddig meg nem nevezett biztonsági kutató arról értesítette a Facebook illetékeseit, hogy egy adatvédelmi aggályokat felvető sérülékenységre bukkant. Az történt, hogy amikor a kutató megtekintette az egyik oldalon lévő bejegyzések előzményeit, akkor azt vette észre, hogy a Facebook az oldal adminjának nevét is megjeleníti. Egészen pontosan a bejegyzésekhez tartozó "szerkesztési előzmények" megtekintését lehetővé tevő funkcióval adódott probléma. 

A Facebook a sebezhetőség létezését hamar megerősítette, és azt gyorsan javította is. Mint kiderült a rendellenesség múlt csütörtökön került a Facebookba, és a hibát egy napon belül sikerült megszüntetni. Noha a javítás viszonylag gyors volt, már így is híre ment a problémának, ezért azt egyre többen igyekeztek kihasználni. Egyebek mellett Donald Trump amerikai elnök oldalát, valamint a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau Facebook-oldalát szerkesztő admin kilétére is többen voltak kíváncsiak. 

Történt már hasonló

A Facebook oldalak adminisztrátorainak adatai nem most először kerülnek veszélybe. Két évvel ezelőtt egy elektronikus levelekkel kapcsolatos rendellenesség miatt lehetett megtudni azt, hogy egy-egy oldalt éppen ki szerkeszt. 
 
  1. 4

    A GIMP alkalmazás három biztonsági javítást kapott.

  2. 3

    A macOS kompatibilis LibreOffice kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  3. 4

    Kritikus sebezhetőség megszüntetésére van szükség a HPE OneView esetében.

  4. 4

    A WatchGuard Firebox kapcsán egy súlyos sérülékenység megszüntetésére van szükség.

  5. 4

    A Tenable Nessus egy jelentős biztonsági frissítést kapott.

  6. 4

    A Google Chrome újabb két biztonsági javítással gyarapodott.

  7. 3

    A Kubernetes egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  8. 4

    A Microsoft Edge három biztonsági hibát orvosolt az Edge webböngésző kapcsán.

  9. 4

    A TeamViewer DEX Client for Windows három biztonsági hibát tartalmaz.

  10. 3

    Tíz biztonsági hibajavítást adtak ki a GitLab fejlesztői.

Partnerhírek
Ünnepi akciók vagy csapdák

Az ünnepi időszakban még inkább megnő az online vásárlások száma, ezzel együtt a csalók aktivitása is.

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.

hirdetés
Közösség