Élesedett a GitHub legújabb biztonsági funkciója
A GitHubon immár éles körülmények között is használhatóvá vált egy hasznos alkalmazásbiztonsági funkció.
A GitHub tavaly októberben tette elérhetővé nyilvános előnézeti verzió formájában azt a Security Campaigns funkciót, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy elősegítse a szoftverekben lévő sebezhetőségek javítását, méghozzá olyan módon, hogy eközben a biztonsági szakemberek és a fejlesztők közötti kommunikációt is egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi.
A biztonsági kampányok alkalmazásával lehetőség nyílik arra, hogy első körben a biztonsági csapat priorizálja a feltárt sérülékenységet, és azt (például a biztonsági hiba típusa alapján) sablonokhoz rendelje. Ekkor beállíthatóvá válhat, hogy a javításokat kiknek kell elvégezniük, és riasztások, értesítők, illetve idővonalak is generálhatók.
Második lépésként az érintett fejlesztők megkapják az értesítést, illetve a feladatot, amit az eddig megszokottak szerint el tudnak végezni.
A GitHub a CodeQL révén lehetőséget biztosít az automatizált sebezhetőségdetektálásra. Emellett a fejlesztők munkáját minden egyes feltárt biztonsági rés esetén a Copilot Autofix technológiai is segíti, amely javaslatokkal szolgál a hibajavításhoz.
Az új funkció a GitHub Advanced Security és a GitHub Code Security keretében érhető el.
-
Az Adobe kritikus veszélyességű hibákat is javított a ColdFusion esetében.
-
Az Adobe kiadta az Illsutrator legújabb verzióit, amelyek révén 10 biztonsági hibát szüntetett meg.
-
Az Adobe hat sebezhetőséget orvosolt az InDesignban.
-
15 biztonsági javítással gyarapodott az Adobe FrameMaker.
-
Az SAP kiadta a júliusi biztonsági frissítéseit.
-
A Microsoft jelentős mennyiségű hibajavítást tett letölthetővé a Windows-hoz.
-
Egy tucat biztonsági frissítés vált letölthetővé az Office szoftvercsomaghoz.
-
A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az SQL Serveren.
-
A Microsoft SharePoint Serverhez három hibajavítás vált elérhetővé.
-
A Samsung két biztonsági résről adott tájékoztatást az Exynos kapcsán.
A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen más módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat