Élesedett a GitHub egyik biztonsági szolgáltatása
A GitHub egyik biztonsági megoldása minden nyilvános repo számára ingyenesen elérhetővé vált.
A GitHub az úgynevezett Secret Scanning Alerts Service nevű szolgáltatásának első nyilvános tesztverzióját tavaly decemberben jelentette be. Az azóta eltelt időben körülbelül 70 ezer repo került a megoldás védelmi szárnyai alá. A fejlesztők pedig javították a hibákat, optimalizálták a rendszert, amely végül alkalmassá vált az éles bevetésre.
A szolgáltatás célja, hogy segítséget nyújtson a fejlesztők számára az egyes projektjeikhez kapcsolódóan a GitHubra (általában véletlenül vagy figyelmetlenségből) feltöltött bizalmas, titkos adatok kiszűrésében. Ennek pedig fontosabb szerepe van, mint az elsőre látszik, ugyanis a kiberbűnözők előszeretettel keresgélik a forráskódokban felejtett bizalmas információkat. Ilyenek lehetnek például a titkos API-kulcsok, tokenek, jelszavak stb.
A GitHub új szolgáltatásának fontos jellemzője, hogy nem kizárólag az aktuális forráskódokban igyekszik feltárni az oda nem való adatokat, hanem a teljes verziótörténetet végig ellenőrzi, sőt még a kódok kapcsán tett hibabejelentéseket és kommenteket is szemügyre veszi. Ha pedig gyanús adatot detektál, akkor riasztást küld az érintett fejlesztőnek. Az ellenőrzések során a rendszer több mint 200 előre definiált minta alapján keresi a bizalmas adatokat.
A szolgáltatással kapcsolatos első visszajelzések alapvetően pozitívak. Volt olyan teszt, amelynek során 14 ezer repoból 1100-ról derült ki (7,9%), hogy oda nem való adatot is tartalmaz.
A Secret Scanning Alerts Service alapértelmezetten kikapcsolt állapotban van, így azt manuálisan kell engedélyezni az élesítéshez.
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat









