Elemében van a GodFather mobilvírus

​Az androidos készülékek megfertőzésére képes GodFather trójai egyelőre megállíthatatlannak tűnik.
 

Ezúttal a Group-IB szakértői lettek figyelmesek egy olyan androidos mobilvírus egyre jelentősebb mértékű terjedésére, amely elsősorban pénzügyi adatokat sodor veszélybe, de egyéb módokon is képes károkat, illetve bosszúságot okozni az áldozatául eső készülékek tulajdonosai számára.
 
A Godfather nevű trójai program először 2021 márciusában hallatott magáról, tehát nem egy teljesen új szerzeményről van szó. Ahogy azonban a biztonsági szakértők egyre jobban megismerik a működését, annál inkább arra gyanakodnak, hogy a korábban jelentős károkozásokhoz hozzájáruló Anubis trójai leszármazottjáról van szó, amelynek forráskódja 2019-ben szivárgott ki az internetre.
 
A Godfather jelenleg 16 ország banki ügyfeleinek adataira pályázik azáltal, hogy a fertőzött okostelefonokon, táblagépeken elfedi a valódi alkalmazásokat a saját, megtévesztő módon szerkesztett felületével. Amennyiben a felhasználó ezen adja meg az adatait (felhasználónevét, jelszavát stb.), akkor azok rögtön a csalók kezébe kerülnek. Az eddigi jelentések szerint a károkozó jelenleg elsősorban amerikai, török, spanyol, kanadai, francia és német bankok ügyfeleit próbálja lépre csalni. Arról egyelőre nem érkezett jelentés, hogy valamely magyar bank is felkerült volna célpontok listájára. Ugyanakkor nem kizárólag banki adatokra pályázik a kártevő, mivel alkalmas különféle kriptotárcákat biztosító, illetve kriptokereskedéssel foglalkozó weboldalak és szolgáltatások appjainak manipulálására is.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség