Egyre durvul az RDP-s botnet
Több mint 100 országból indulnak azok az összehangolt támadások, amelyek RDP-szolgáltatásokat vesznek célba.
A GreyNoise biztonsági cég szakértői az elmúlt napokban jelentős aktivitást tapasztaltak egy kiterjedt botnet kapcsán. Arra figyeltek fel, hogy a kártékony hálózatból egyre több olyan támadási kísérlet indul, amelyek kifejezetten RDP-kapcsolatokkal rendelkező rendszereket vesznek célba.
A távoli asztali szolgáltatások ostromlása korántsem új keletű jelenség, hiszen ezek ellen is gyakorta indulnak brute force típusú vagy elosztott szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadások. Ezúttal a kiberbűnözők az RD Web Access és az RDP Web Client alapú bejelentkezési lehetőségeket jelölték ki támadási felületnek.
A GreyNoise szerint a szóban forgó alvilági akciók október 8-án vették kezdetüket, és elsősorban Egyesült Államokban működő rendszerekre kezdtek veszélyt jelenteni. A támadások forrása kezdetben Brazília volt, de mostanra már legalább 100 országból lehetett kimutatni támadási próbálkozásokat, amikhez több mint 100 ezer IP-cím kapcsolódott. Ez pedig azt jelenti, hogy egy globális kiterjedésű botnet áll a háttérben.
A biztonsági szakemberek a kockázatok csökkentése érdekében az RDP-kapcsolatok internet felőli, közvetlen elérhetőségének letiltását tanácsolják, és az RDP-zést csak VPN használatával javasolják. Emellett a kétfaktoros hitelesítés alkalmazása is megfontolandó ebben az esetben is.
-
A Squid fejlesztői egy biztonsági rést foltoztak be.
-
Három biztonsági javítás érkezett az ArubaOS-hez.
-
A Dahua egy biztonsági hibajavítást tett letölthetővé.
-
11 biztonsági javításból álló frissítést kapott a Google ChromeOS.
-
Az Adobe két kritikus hibát javított az Adobe FrameMaker szoftverben.
-
Az Adobe Illustrator két sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az Adobe e-kereskedelmi platformjaihoz öt hibajavítás vált letölthetővé.
-
A Microsoft nagyon jelentős mennyiségű hibajavítást adott ki a Windows-hoz.
-
A Microsoft Office több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.
-
Az SAP kritikus veszélyességű sebezhetőségeket szüntetett meg.
![]() |
Bitdefender Total Security 1 év 5 eszköz |
12990 Ft | |
![]() |
ESET Mobile Security for Android 2 év 3 eszköz Új licenc |
12990 Ft | |
![]() |
F-Secure Total 1 év 3 eszköz |
17990 Ft | |
Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat