E-mail mellékleteket lop az Emotet trójai

​A globálisan terjedő levélszemét egy jelentős részéért felelős Emotet botnet ismét nagyon aktív. Már e-mail csatolmányokat is meglovasít.
 

Az Emotet kártékony hálózat kiépítését végző - hasonló nevű - trójai program 2014-ben jelent meg először. Akkor elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy banki adatokat kezdett lopkodni a fertőzött számítógépekről. Aztán a mögötte álló kiberbanda elkezdte továbbfejleszteni a károkozót, amely egyre inkább spamelésre és egyéb kártékony programok terjesztésére vált alkalmassá. Az elmúlt években szerepet kapott egyebek mellett olyan hírhedt kártevők szaporításában, mint amilyen például a Trickbot, a Ryuk és a QakBot. Ezek adatlopásra és zsarolásra kiélezett kártevők.
 
Az Emotet kapcsán az elmúlt 5-6 hónapban jó hírek érkeztek, ugyanis a botnet jelentősen veszített erejéből. Már-már azt lehetett gondolni, hogy a kiberbűnözők felhagynak a használatával. Azonban az öröm nem tartott sokáig, ugyanis a Cofense biztonsági cég szakértői az elmúlt hetekben ismét jelentős aktivitásnövekedést mutattak ki a botnet kapcsán, amely megint jelentős mértékben "szórja" a levélszemetet világszerte.
 
A botnet ismételt aktivitása során a szakemberek arra figyeltek fel, hogy az adathalászat terén a kiberbűnözők megpróbáltak újítani. A trükkjük (amely nem teljesen új keletű, mivel már tavaly is voltak hasonló próbálkozások más károkozók esetében) a megtévesztést szolgálja. A fertőzött számítógépekről eddig e-mail üzeneteket és címlistákat loptak, amiket felhasználtak további célpontok ostromlása során. Most pedig már az elektronikus levelek mellékleteit is kiszivárogtatják, hogy ezáltal még autentikusabbnak tűnő küldeményeket tudjanak terjeszteni. A levelek üzenetébe pedig továbbra is elhelyeznek egy linket, amiről különféle számítógépes vírusok töltődhetnek le.


Egy kártékony e-mail
Forrás: Cofense
 
Az Emotet az elmúlt hetekben először a Trickbot trójait terjesztette, majd átállt a QakBot károkozó szaporítására. A Cofense szerint egyes esetekben pedig már a ProLock zsarolóprogram is felkerült a botnet "menüjére".
 
 
  1. 4

    Az nginx fejlesztői egy fontos hibajavítást tettek elérhetővé.

  2. 4

    A Microsoft IIS is érintett a legutóbb feltárt DoS-sérülékenység által.

  3. 4

    Az Apache HTTP Serverben is megtalálható HTTP/2 Bomb sérülékenység.

  4. 4

    Az Oracle Database Server soron kívüli hibajavítást kapott.

  5. 3

    A Zyxel két biztonsági hibáról számolt be.

  6. 3

    A TP-Link egyes Archer routereihez biztonsági frissítést adott ki.

  7. 3

    Az Rsync kapcsán hat biztonsági hibára derült fény.

  8. 3

    A Samsung tíz biztonsági hibáról számolt be az Exynos kapcsán.

  9. 4

    A Google 124 biztonsági rést foltozott be az Androidon.

  10. 4

    Az IBM Security SOAR három biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

hirdetés
Közösség