Durvulnak az androidos és a Mac-es vírusok

Manapság már nemcsak a Windows-os kártékony programok burjánzanak, mivel az Android és a Mac is egyre gyakrabban kerül célkeresztbe.
 

Az AV-TEST kiadta az első negyedévre vonatkozó biztonsági felmérését, amely azt mutatja, hogy továbbra is intenzíven keresik a vírusírók a számukra kínálkozó lehetőségeket. Az még semmiféle meglepetést nem okozott, hogy továbbra is a Windows-os kártevők jelentik a legfőbb problémát. Ezek részaránya a rosszindulatú programokon belül több mint 77 százalékra adódott. Ebből a szempontból a második helyen az androidos kártevők szerepelnek a maguk 5,8 százalékos részesedésével. A többi nemkívánatos programra pedig a Mac, a Linux és az IoT-eszközök kapcsán derült fény.


Forrás: AV-TEST
 
A felmérés szerint tavaly 127,5 millió vírusmintáról szerzett tudomást az AV-TEST, ami 14 százalékos csökkenésnek felel meg 2015-höz képest. Ugyanakkor az idei első negyedévben némileg fura módon alakult a statisztika, ugyanis meglehetősen nagy kiugrások figyelhetők meg benne. Különösen igaz ez a Mac-es károkozókra, amelyek az első hónapokban roppant módon elkezdtek szaporodni, aztán szerencsére némi megnyugvás következett. Az év eleje igazolta, hogy az Apple platformja is egyre inkább felkelti a kiberbűnözők figyelmét, akik legnagyobb számban trójai programokkal igyekeznek megkárosítani a felhasználókat. Ezek mellett a ransomware programok is felütötték a fejüket Mac OS X, illetve macOS alatt, de szerencsére ezek száma még elenyésző.
 
Ami a Windows-os érát illeti, a legfontosabb, hogy miközben a zsaroló programokról esik a legtöbb szó, aközben valójában ezek csak egy kis szeletét adják a teljes fenyegetettségi térképnek. A mezőnyt a vírusok, férgek és trójai programok uralják, míg a ransomware típusú károkozók a teljes paletta 0,94 százalékát fedik le. A rossz hírnevüket tehát elsősorban nem a mennyiségük miatt szerezték, hanem az általuk okozott károk nagysága miatt. Sajnos nagyon látványosan képesek tönkre tenni a felhasználók digitális értékeit. Eközben például a banki trójai programok sokkal nagyobb számban, de a háttérbe húzódva, észrevétlenül gyűjtögetik a bizalmas adatokat.


Forrás: AV-TEST
 
Az Android kompatibilis kártevők esetében egyértelműen a trójai programok vannak túlsúlyban. A Google platformjára is jelentek már meg zsaroló programok, de ezek részaránya csak 0,22 százalék. Viszont a harmadik negyedévben észrevehető növekedést produkáltak, így a jövőben mind inkább számolni kell majd a jelenlétükkel.
 
Nem minden a mennyiség
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az SAP kiadta a júliusi biztonsági frissítéseit.

  2. 4

    A Microsoft jelentős mennyiségű hibajavítást tett letölthetővé a Windows-hoz.

  3. 4

    Egy tucat biztonsági frissítés vált letölthetővé az Office szoftvercsomaghoz.

  4. 4

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az SQL Serveren.

  5. 4

    A Microsoft SharePoint Serverhez három hibajavítás vált elérhetővé.

  6. 4

    A Samsung két biztonsági résről adott tájékoztatást az Exynos kapcsán.

  7. 4

    A Kerberos egy biztonsági hiba miatt szorul frissítésre.

  8. 4

    A Postgresql JDBC Driverhez egy fontos biztonsági patch vált elérhetővé.

  9. 4

    A Cisco Unified Communications Manager kapcsán egy biztonsági rés látott napvilágot.

  10. 4

    11 biztonsági javítás érkezett a Thunderbird alkalmazáshoz.

Partnerhírek
Hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.

​A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl

Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen más módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.

hirdetés
Közösség