Biztonsági tanácsok kisebb cégek számára
A kis- és közepes méretű vállalatok is egyre komolyabb kiberbiztonsági kockázatokkal néznek szembe.
A koronavírus okozta világjárvány első hullámában a nagyvállalatok voltak a feketekalapos hackerek elsődleges célpontjai. Az elmúlt év során azonban ez a tendencia megváltozott, hiszen jelenleg már a kis- és középvállalkozások is igencsak gyakran kerülnek célkeresztbe.
Ez az elmozdulás nagyrészt annak tudható be, hogy általában a kisebb szervezetek veszítenek a legtöbbet, ha támadás éri őket. Egyes felmérések szerint a 60 százalékuk az adatszivárgást követő hat hónapon belül megszűnik. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a kis szervezetek gyakran nem rendelkeznek olyan kifinomult védelemmel, amely a nagyobb vállalatok számára elérhető, akkor ez már tökéletes célponttá teszi a kkv-ket a számítógépes bűnözők számára.
A Zyxel úgy látja, hogy az említett fenyegetettségek és trendek miatt idén egyre több kkv fog hatékonyabb védelmi megoldások iránt érdeklődni. Ellentétben azokkal a nagy cégekkel, ahol a biztonsági részleg szerves része az infrastruktúrának, a kkv-k inkább olyan beszállítókat és menedzselt szolgáltatókat keresnek majd, akik könnyen kezelhető és megfizethető biztonsági megoldásokat kínálnak.
Prémium előfizetéssel!
-
A Foxit PDF-kezelő alkalmazások 11 biztonsági hibától váltak meg a legutóbbi verzióik megjelenésével.
-
A Roundcube Webmail két sebezhetőséget tartalmaz.
-
A GIMP alkalmazás három biztonsági javítást kapott.
-
A macOS kompatibilis LibreOffice kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
Kritikus sebezhetőség megszüntetésére van szükség a HPE OneView esetében.
-
A WatchGuard Firebox kapcsán egy súlyos sérülékenység megszüntetésére van szükség.
-
A Tenable Nessus egy jelentős biztonsági frissítést kapott.
-
A Google Chrome újabb két biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Kubernetes egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Microsoft Edge három biztonsági hibát orvosolt az Edge webböngésző kapcsán.
Az ünnepi időszakban még inkább megnő az online vásárlások száma, ezzel együtt a csalók aktivitása is.
A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










