Biztonsági céget kebelezett be a McAfee

​A McAfee bejelentette, hogy felvásárolja a NanoSec biztonsági vállalatot.
 

A NanoSec egy kaliforniai székhelyű biztonsági vállalat, amely az utóbbi időben globális terjeszkedésbe kezdett. Alapvetően felhős és konténer alapú védelmi technológiák fejlesztésével kezdett foglalkozni, és ezeknek köszönhetően vált egyre ismertebbé a piacon. Több biztonsági céggel is együttműködött már az elmúlt időszakban. Így például a Symantec és a Trend Micro is szerepel a referenciái között.
 
A NanoSec megoldásai elsősorban azért kaptak egyre nagyobb figyelmet, mert alkalmasak akár adatközponti környezetekben is kiterjeszteni a védelmet. Lehetőséget adnak konfigurációmenedzsmenttel összefüggő, folyamatos biztonsági ellenőrzésekre és auditokra. Emellett hátsó kapuk ellen kifejlesztett detektáló mechanizmusokkal rendelkeznek. Képesek nagymennyiségű adatszivárgás esetén gyors közbelépésre, és ezáltal a nagyobb adatlopások megakadályozására.
 
Nem véletlen, hogy a piaci szereplők folyamatosan figyelték a vállalat fejlődését. Végül a McAfee-nek sikerült lecsapnia a cégre, amelyet teljes egészében felvásárolt. A cég közölte, hogy a NanoSec által eddig kifejlesztett technológiákat integrálja a saját megoldásaiba. A jelenlegi tervek szerint a megkaparintott technológiák elsősorban az MVISION termékcsaládot fogják új funkciókkal gyarapítani.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Az Angular három biztonsági hibát tartalmaz.

  2. 3

    A Kaspersky Endpoint Security egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  3. 4

    A WatchGuard egy tucat sérülékenységet orvosolt a Fireware OS kapcsán.

  4. 4

    A Google fontos frissítést adott ki a ChromeOS operációs rendszerhez.

  5. 4

    Számos biztonsági hiba megszüntetésére nyílt lehetőség a Spring Frameworkben.

  6. 4

    A Next.js esetében két veszélyes biztonsági rés befoltozására nyílt lehetőség.

  7. 3

    A Grafana egy biztonsági javítással bővült.

  8. 4

    Az Apache Tomcathez tíz biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

  9. 3

    Letölthetővé vált az OpenSSL legújabb biztonsági frissítése.

  10. 3

    Az Adobe Illustratorhoz egy biztonsági javítás vált telepíthetővé.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség