Beélesítette a felhős IoT-védelmét a Microsoft

​A Microsoft globálisan is elérhetővé tette az Azure Security Center for IoT szolgáltatását.
 

Az Azure Security Center 2016-ban debütált azzal a céllal, hogy a vállalatok, szervezetek számára egyszerűbbé tegye az információbiztonság menedzselését. Lehetőséget adott biztonsági rések feltérképezésére, nem megfelelő konfigurációs beállítások felfedésére, és a védelmi teendők priorizálására. Természetesen ez a szolgáltatás is folyamatosan fejlődött. Idén márciusban pedig a Microsoft bejelentette, hogy a védelmi eszközének képességeit kiterjeszti az IoT-technológiák felé is. Így született meg az Azure Security Center for IoT, amely mostantól minden Azure előfizető számára elérhető. 

Az új szolgáltatás célja, hogy a vállalati környezetekben egyre inkább szaporodó IoT-technológiák védelmét elősegítse. Erre nagy szükség is van, ugyanis a trendek egyértelműen azt mutatják, hogy az IoT megvetette a lábát az üzleti életben, és gyorsan terjed. Ezt pedig nyilván a kiberbűnözők is tudják, akik számára mind több támadási felület kínálkozik. 

Az Azure Security Center for IoT segítségével a szervezetek a teljes IoT-infrastruktúrájukat menedzselhetik biztonsági szempontból. Lehetőséget ad a fenyegetettségek detektálására és a gyenge pontok feltérképezésére. Mindezt a szenzorok, az átjárók, az Azure IoT hubok, az adattárólók szintjén is képes megtenni. Sőt alkalmas az IoT-hoz köthető adatbázisok és szolgáltatások oltalmazására is. 

A Microsoft úgy nyilatkozott, hogy a végponttól végpontig terjedő védelem kritikus fontosságú az IoT esetében is. A cég szerint annak ellenére, hogy a leggyakoribb célpontokat maguk az eszközök jelentik, a hozzájuk kapcsolódó, adatokat kezelő és tároló szolgáltatások - beleérve azokat a személyeket, akik mindezeket kezelik - gyenge pontot képezhetnek a rendszeren. Ezért is kell az IoT-védelemre komplex feladatként tekinteni. 
 
  1. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  3. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  4. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  5. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  6. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  7. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  8. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

  9. 4

    A szokásosnál több biztonsági rést foltoztak be a SharePoint Server fejlesztői.

  10. 3

    A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség