Alattomos károkozót leplezett le a Facebook
A Facebook egy olyan kártékony programról számolt be, amely a felhasználók tudta nélkül tett teljes mértékben kiszolgáltatottá profilokat.
Az utóbbi időben jól megfigyelhető jelenségnek számít, hogy a kiberbűnözők sütik (cookie-k) gyűjtésével, eltulajdonításával igyekeznek visszaéléseket elkövetni különféle online rendszerek, illetve szolgáltatások ellen. Ezáltal ugyanis nincs szükség arra, hogy ellopják a felhasználók bejelentkezési adatait, sőt még a kétfaktoros hitelesítést is megkerülhetik. Mindezt olyan módon, hogy a védelmi rendszerekben sem keltenek feltűnést.
A Facebook sem jelent kivételt a célpontok alól, amit a közösségi oldal üzemeltetőinek legutóbbi beszámolója is jól alátámaszt. A szakemberek ugyanis egy olyan kártékony programra, valamint ahhoz kapcsolódó támadássorozatra hívták fel a figyelmet, amely szintén cookie-kal történő csalásokra adott lehetőséget.
A NodeStealer nevű károkozó először idén januárban került a Facebook biztonsági csapatának látókörébe. A rendelkezésre álló adatok szerint a károkozót a terjedésének kezdetét követő két héten belül sikerült azonosítani, és megtenni azokat a lépéseket, amik révén a szerzemény méregfoga kihúzhatóvá vált.
Nem kis jószág
A NodeStealer alapvetően JavaScript és Node.js megoldásokra épül, ezáltal Windows mellett macOS és Linux alatt is veszélyt rejt. A nemkívánatos kódjait egy körülbelül 50 MB-os állomány tartalmazza. Amikor ez elindul (többnyire a felhasználó megtévesztése után), akkor a Node.js auto-launch modul révén gondoskodik arról, hogy a fertőzött rendszer újraindulása után is életképes maradjon. Feltérképezi az érintett rendszeren futó webböngészőket, és a Chromium alapú alkalmazásokból (beleértve a Chrome, az Edge, az Opera és a Brave böngészőket is), elkezdi kigyűjteni a cookie-kat. Elsősorban a Facebook, a Gmail és az Outlook fiókokhoz tartozó sütik, valamint hitelesítő adatok érdeklik.
Prémium előfizetéssel!
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
-
Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.
-
Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.
-
Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.
-
Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.
![]() |
Kaspersky Premium 1 év 3 eszköz Új licenc |
| 20990 Ft | |
![]() |
G Data AntiVirus 1 év 5 eszköz Új licenc |
| 19125 Ft | |
![]() |
Bitdefender Antivirus Plus 3 eszköz 3 év |
| 16990 Ft | |
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











