Adatszivárgásról jelentett a Levi's
A Levi Strauss & Co. (Levi's) hivatalosan is elismerte, hogy egy adatbiztonsági incidens következtében adatszivárgást észlelt.
A Levi's arról tett bejelentést az illetékes amerikai hatóságoknál, hogy egy adatszivárgással járó biztonsági incidenst detektált. Az eddigi vizsgálatok alapján vállalati adatok kerültek illetéktelen kezekbe, de egyelőre arra utaló jelek nincsenek, hogy ügyféladatok is érintettek lennének a kibertámadásban.
A vállalat meglehetősen kevés információval szolgált az incidenssel összefüggésben. Mindössze annyit árult el, hogy az elkövetők három munkatársat szemeltek ki, akiket social engineering módszerekkel tévesztettek meg. Ezt követően hozzáférését szereztek az alkalmazottak céges számítógépeihez, amelyeken keresztül az adatszivárgást meg tudták valósítani.
Az eddigi vizsgálatok alapján viszonylag gyorsan sikerült közbeavatkozni, és megelőzni a nagyobb károkat. Ennek köszönhetően az incidens semmiféle negatív hatást nem gyakorolt az üzleti és termelési folyamatokra, azokban fennakadás nem volt.
A vállalat közölte, hogy a történtek alapos kivizsgálása jelenleg is folyamatban van. Amennyiben szükséges lesz, minden érintettet értesíteni fog a jogszabályoknak megfelelően.
-
Az Elasticsearch fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A MikroTik RouterOS-hez fontos biztonsági frissítések érkeztek.
-
Egy tucat sebezhetőségről számoltak be a Roundcube Webmail fejlesztői.
-
Az OpenSSH fejlesztői három hibajavítást adtak ki.
-
A VMware Workstation és Fusion két kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.
-
A DotNetNuke fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
A Cisco kritikus veszélyességű hibákról számolt be az IOS XR kapcsán.
-
Az n8n tizennyolc sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Egy biztonsági hibát kell megszüntetni a Vuejs használóinak.
-
Veszélyes sebezhetőségekre derült fény a PDF Architect alkalmazásban.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










