Adatokat loptak a Nissantól
A Nissan is áldozatává vált az Oracle PeopleSoft sebezhetőségének.
Az elmúlt hetekben több alkalommal került a biztonsági hírek élére az Oracle PeopleSoft alkalmazásának súlyos sérülékenysége, amelynek kihasználásával egyebek mellett a hírhedt ShinyHunters is intenzíven visszaélt. Ennek következtében több száz vállalatot érhetet adatszivárgással járó kibertámadás.
Ezúttal a Nissan közölte, hogy egy olyan kibertámadásról értesítette az Oracle, amely a vállalat által használt PeopleSoft szoftver sérülékenységén keresztül valósult meg, és vezetett ahhoz, hogy egykori és jelenlegi alkalmazottak adatai kerültek illetéktelen kezekbe.
Az incidensről a Nissan már értesítette az illetékes amerikai adatvédelmi hatóságot, emellett független szakértőket vont be a támadás körülményeinek felderítéséhez. Ebben a munkában természetesen az Oracle szakértői is részt vesznek.
A vizsgálatok még korai stádiumban vannak, de annyi már látható, hogy a támadás következtében, amerikai, kanadai és mexikói munkavállalók szenzitív adatai szivároghattak ki. Többek között nevek, társadalombiztosítási számok, pénzügyi információk, béradatok és adóügyi dokumentumok is.
A Nissan az érintett alkalmazottak értesítését már megkezdte, akik számára adatvédelmi szolgáltatásra is előfizetett. Emellett az eddigieknél szigorúbb hozzáférési szabályokat vezetett be a HR-rendszerek vonatkozásában.
A Nissan America az Oracle PeopleSoft szoftverét használja az alkalmazottak adatainak kezeléséhez, a bérügyek intézéséhez, az adózási feladatokhoz és a személyes adatok tárolásához.
– közölte a vállalat.„Az Oracle arról értesített minket, hogy egy kiberesemény történt, aminek során több száz vállalattól gyűjthettek adatokat az elkövetők. Azóta tudjuk, hogy a Nissan az egyik kiemelt célpontja volt a támadóknak”
-
A Podman egy közepes veszélyességű hiba miatt tehet kiszolgáltatottá szenzitív adatokat.
-
A ModSecurity kapcsán két sérülékenységre derült fény.
-
Az Asterisk fejlesztői húsz biztonsági rést foltoztak be.
-
A Vim kapcsán újabb két sebezhetőségre derült fény.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform új verziója két biztonsági hibát orvosol.
-
A Graylog kapcsán két sebezhetőség megszüntetésére nyílt lehetőség.
-
A PyPDF újabb biztonsági frissítést kapott.
-
A Squid két biztonsági hibát tartalmaz.
-
Egy tucat biztonsági javítás érkezett a TYPO3-hoz.
-
Az IBM számos biztonsági javítást adott ki a Db2-höz.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










