Adathalászat: razziázott az INTERPOL
Az INTERPOL egy újabb nagyszabású akcióról számolt be, amelyet adathalászat és egyéb online csalások felszámolása érdekében indított.
Az INTERPOL által koordinált, több ország bűnüldöző szervének bevonásával végrehajtott, Ramz nevű akció során több mint 200 személyt tartoztattak le a hatóságok. Emellett további 382 gyanúsítottat tartanak számon összesen 13 országban csak ezzel az akcióval összefüggésben.
A Ramz során letartóztatottak elsősorban közel-keleti és észak-amerikai személyek, akik a gyanú szerint részt vettek összehangolt internetes csalásokban. Ebből a szempontból olyan országok is érintettek, mint például Algéria, Bahrain, Egyiptom, Jordánia, Libanon, Marokkó, Omán, Katar és Tunézia.
A hatósági fellépés alkalmával az illetékes szervek 53 szervert is lefoglaltak, amelyek adathalász tevékenységekhez, vírusterjesztéshez és különféle online csalásokhoz járultak hozzá. Az INTERPOL szerint a Ramz által felgöngyölített, kiterjedt alvilági tevékenységekkel összefüggésben eddig már több mint 3800 pórul járt személyt tartanak számon. Ennél azonban ténylegesen sokkal több áldozata lehet a lefülelt kiberbandának.
A Ramz esetében is elmondható, hogy nem kizárólag az egyes országok hatóságainak bevonásával sikerült azt lefolytatni, hiszen kiberbiztonsági vállalatok is közreműködtek. Többek között a Kaspersky, a Group-IB, a The Shadowserver Foundation, a Team Cymru és a TrendAI is hozzájárult a nemzetközi művelethez.
-
A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.
-
A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.
-
A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.
-
Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.
-
Az Apache Tomcathez elérhetővé váltak a legújabb biztonsági frissítések.
-
Az NGINX egy 16 éve létező biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Microsoft egy kritikus veszélyességű, nulladik napi hibáról számolt be az Exchange Server kapcsán.
-
Kritikus veszélyességű sérülékenység található az Eximben.
-
A Samba frissítésével három biztonsági hiba szüntethető meg.
-
Az Adobe három hibajavítást adott ki a Adobe Premiere alkalmazásához.
Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










