A vírus, amely nem fertőz mozdulatlan telefont
Mozgások detektálásával próbálja megkerülni a védelmi vonalakat egy mobilvírus. A vírusírók megint túljártak a Google eszén.
A Trend Micro, a Sophos és az IBM biztonsági kutatói is vizsgálták azt a két androidos alkalmazást, amelyek kikerültek a hivatalos Play áruházba, de korántsem azzal a céllal, amiről a leírásuk szólt. A két szoftvert több ezer alkalommal telepítették a felhasználók mire sikerült kimutatni, hogy valami nagyon nincs rendben. A probléma forrását a korábbról már ismert, Anubis nevű, banki trójai okozta, amelynek célja, hogy értékes adatokat szivárogtasson ki a fertőzött készülékekről.
Az egyik kártékony alkalmazás Currency Converter, míg a másik BatterySaverMobi nevén vált letölthetővé a Play áruházban. Amikor elindultak egy-egy mobilon, és megkapták a működésükhöz szükséges engedélyeket, akkor kapcsolódtak egy vezérlőszerverhez. Az is előfordult, hogy Twitter vagy Telegram üzenetek révén kommunikáltak a vírusírókkal, akik ilyen módon juttatták el a trójaihoz annak az APK-fájlnak a linkjét, amely az adatlopást lehetővé tette.

Forrás: Trend Micro
Az Anubis alapvetően kétféle módon képes adatokat zsákmányolni. Egyrészt naplózza a felhasználó által beírt szövegeket, felhasználóneveket, jelszavakat (a PC-s, billentyűleütések monitorozására kiélezett kártevőkhöz hasonlóan). Másrészt pedig rendszeresen képernyőképeket ment le, majd tölt fel a kiszolgálóira. E funkciói akkor aktivizálódnak, amikor a készülék tulajdonosa valamilyen banki, pénzügyi alkalmazást használ. A biztonsági kutatók szerint az Anubis jelenleg 377 különféle banki appot ismer. Egyebek mellett adatokat igyekszik kipuhatolni a Santander, az RBS és a Citibank ügyfelektől is. Mindezek mellett akkor is kémkedik, amikor a készüléken az Amazon, az eBay vagy a PayPal használatát érzékeli.
Hogyan kerülték meg a védelmet?
Prémium előfizetéssel!
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
-
A szokásosnál több biztonsági rést foltoztak be a SharePoint Server fejlesztői.
-
A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
![]() |
Kaspersky Plus 1 év 10 eszköz Új licenc |
| 25990 Ft | |
![]() |
ESET NOD32 Antivirus 1 eszköz 3 év Új licenc |
| 30990 Ft | |
![]() |
F-Secure Internet Security 2 év 5 eszköz |
| 19990 Ft | |
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











