6,4 millió személy adatát lopták el a ruhaboltból

Az amerikai SHEIN kereskedelmi vállalat bejelentette, hogy egy kibertámadás következtében több mint 6 millió ügyfelének adatát vesztette el.
 

A kiberbűnözés számos szektorra jóval nagyobb figyelmet fordít, mint más piaci szegmensekre. Így például gyakorta hallunk pénzügyi, egészségügyi vagy oktatási intézmények ellen elkövetett akciókról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyéb területeket nem érintenek az internetes fenyegetettségek. Erre szolgáltatott tanulságos példát a SHEIN biztonsági incidense.
 
Az amerikai ruhakereskedő vállalat informatikusai augusztus 22-én figyeltek fel egy nemkívánatos eseményre, amelynek vizsgálatát rögtön megkezdték. Hamar kiderült, hogy a bajok nem kicsik, ugyanis beigazolódott, hogy kibertámadás érte a céget. Ez az akció július végén vagy augusztus elején vehette kezdetét, és az eredményeként 6,42 millió felhasználó személyes adataihoz nyertek hozzáférést az elkövetők. Elsősorban e-mail címeket és jelszavakat kaparintottak meg. A jelszavak titkosítva (hash-elve) voltak, azonban arról még nem nyilatkozott a cég, hogy ez a fajta jelszóvédelem milyen erős volt.
 
A SHEIN közölte, hogy fizetésekkel kapcsolatos adatokat nem tárolt a saját rendszerében, így ilyen jellegű adatok nem szivárogtak ki. Azonban elővigyázatosságból minden érintett számára egyéves hitelkártya-monitorozó szolgáltatásra fizetett elő.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Laravel Framework kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  2. 3

    A PyPDF esetében három biztonsági rést kell megszüntetni.

  3. 4

    18 biztonsági rést foltoztak be az OpenSSL fejlesztői.

  4. 4

    Egy tucat biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe InDesignhoz.

  5. 4

    Az Adobe Acrobat és Reader szoftverek frissítésével 20 sebezhetőség szüntethető meg.

  6. 4

    Az Adobe Dreamweaver fontos biztonsági frissítést kapott.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication egy súlyos biztonsági hibát tartalmaz.

  8. 4

    Ismét jelentős mennyiségű hibajavítás érkezett a Google Chrome-hoz.

  9. 4

    A Check Point egy súlyos sebezhetőségről számolt be.

  10. 4

    Telepíthetővé váltak a Windows júniusi biztonsági frissítései.

Partnerhírek
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

hirdetés
Közösség