43 millió munkanélküli adatát lopták el

​Az egyik francia kormányzati intézmény az ország eddigi legnagyobb adatvédelmi incidenséről számolt be, amely 43 millió személyt érint.
 

A France Travail kormányhivatalnak egyebek mellett az a feladata, hogy kezelje a francia munkanélküliek nyilvántartását, segítséget nyújtson az álláskeresőknek, illetve részt vegyen a munkanélküli segélyek folyósításában. A hivatal ennél fogva rengeteg személyes adatot tárol, amelyeket egy kibertámadás súlyos kockázatnak tett ki.
 
A hivatal közleménye szerint az incidens idén február 6. és március 5. között következett be. Az elkövetők 43 millió állampolgár adatához fértek hozzá. Ezzel elmondható, hogy az ország eddigi legtöbb személyt érintő kibertámadásáról van szó.
 
A francia adatvédelmi hatóság és a párizsi ügyészség bevonásával zajló vizsgálatok eddig arra derítettek fényt, hogy a támadás következtében egyebek mellett olyan adatok kerültek illetéktelen kezekbe, mint például nevek, születési dátumok és helyek, e-mail címek, lakcímek, telefonszámok, valamint különféle azonosítók. Az elkövetők banki és hitelesítő adatokhoz nem fértek hozzá.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Az Elasticsearch fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  2. 4

    A MikroTik RouterOS-hez fontos biztonsági frissítések érkeztek.

  3. 4

    Egy tucat sebezhetőségről számoltak be a Roundcube Webmail fejlesztői.

  4. 3

    Az OpenSSH fejlesztői három hibajavítást adtak ki.

  5. 4

    A VMware Workstation és Fusion két kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.

  6. 3

    A DotNetNuke fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.

  7. 4

    A Cisco kritikus veszélyességű hibákról számolt be az IOS XR kapcsán.

  8. 4

    Az n8n tizennyolc sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  9. 3

    Egy biztonsági hibát kell megszüntetni a Vuejs használóinak.

  10. 4

    Veszélyes sebezhetőségekre derült fény a PDF Architect alkalmazásban.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség