Zsarolóvírus jutott be az indiai Tata rendszerébe
A Tata Technologies hivatalos közleményben tudatta, hogy zsarolóvírussal végrehajtott támadás miatt egyes informatikai rendszereiben fennakadások voltak.
A Tata Technologies India egyik legfontosabb vállalatának számít technológiai szempontól. Több mint 11 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és jelentős mértékben kiveszi a részét egyebek mellett az autóiparból és a kutatás fejlesztési tevékenységekből is. A cég ezért aztán meghatározó célpontnak számít a kiberbűnözők körében. Ezt támasztja alá az is, hogy az elmúlt napokban a Tata informatikusainak egy komoly biztonsági incidenssel kellett megküzdeniük.
A vállalat jelezte, hogy egy zsarolóvírus került a rendszerébe, ami miatt egyes szervereket le kellett állítani. A támadóknak ugyanakkor így is sikerült néhány kiszolgálót térdre kényszeríteniük. Ezek helyreállítása megtörtént, így az érintett rendszerek ismét üzemszerűen működnek.
A Tata annyit közölt, hogy az incidens nem érintette azokat a rendszereket, amelyek az ügyfelek kiszolgálásában jutnak szerephez. A kibertámadás kivizsgálása jelenleg is folyamatban van, amiben külső szakértők is részt vesznek. Elsősorban azt kell most kideríteniük, hogy az incidens során történt-e adatszivárgás. Ez azért lényeges, mert a vállalat rengeteg személyes és üzleti adat kezelése mellett megannyi szellemi termékkel is rendelkezik.
Prémium előfizetéssel!
-
A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











