Zsarolóvírus járt a Guess hálózatában
A Guess divatcég bejelentette, hogy egy kibertámadás következtében ügyféladatok kerülhettek illetéktelen kezekbe.
A Guess világszerte több mint 1000 kiskereskedelmi boltot működtet, és további több mint félezer áruházzal működik együtt partnerein keresztül. Azt már korábban lehetett tudni, hogy februárban a vállalat informatikai hálózatába egy zsarolóvírus került be. Mivel manapság ezek a kártékony programok már nem kizárólag fájlokat tesznek tönkre, hanem adatokat is előszeretettel lopnak, ezért a Guess esetében is nagy kérdés volt, hogy a támadók hozzáfértek-e bizalmas adatokhoz.
A vállalat egy kiberbiztonsági céget kért fel a vizsgálatok lefolytatására. A szakértők pedig május 26-án arra a következtetésre jutottak, hogy a februári támadás elkövetői hozzáférést szerezhettek ügyféladatokhoz, beleértve neveket, címeket, társadalombiztosítási számokat, jogosítvány számokat, valamint bank- és hitelkártya adatokat is.
A Guess nem közölte, hogy pontosan hány ügyfelét érintette az adatbiztonsági incidens, de akiknek az adatai veszélybe kerültek a kibertámadás során, azokat már júniusban elkezdte kiértesíteni a cég. (Maine ügyészségére benyújtott dokumentum szerint 1300 ügyfél adata szivároghatott ki.) A cég minden érintett ügyfelének egy éves adatvédelmi és hitelkártya monitorozó szolgáltatásra fizetett elő. Emellett jelezte, hogy további védelmi intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a kockázatokat csökkentse.
Prémium előfizetéssel!
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
![]() |
Bitdefender Total Security 10 eszköz 2 év |
| 25490 Ft | |
![]() |
Bitdefender Internet Security 1 év 3 eszköz |
| 10990 Ft | |
![]() |
Kaspersky Plus 2 év 5 eszköz Új licenc |
| 37990 Ft | |
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











