Zsarolóvírus fertőzött egy kórházban

​Az egyik brooklyni kórházban egy igen súlyos biztonsági incidens következett be, aminek forrásuál egy zsarolóprogram szolgált.
 

A Brooklyn Hospital Center a napokban ismerte el hivatalosan, hogy egy biztonsági incidens történt az egészségügyi intézményben, aminek következtében betegadatok is helyreállíthatatlan károkat szenvedtek. Az eset még a nyáron történt, azonban azt novemberig nem hozták nyilvánosságra az intézet vezetői. Ez persze nem segített a helyzeten, és az érintett betegek biztosan nem ettől válnak majd megbocsátóbbá.
 
A kórház szerint az incidenst egy zsaroló program okozta, amely érzékeny adatokat tároló adatbázisokhoz, illetve rendszerekhez fért hozzá. Azokon betegadatokat, fogászati és kardiológiai felvételeket titkosított. A támadást tehát nem sikerült időben megakadályozni, de a kórház úgy döntött, hogy – a biztonsági cégek és a hatóságok javaslatára - nem teljesíti a zsarolók követeléseit.
 
Ugyanakkor az utólagos helyreállítás nem sikerült maradéktalanul. A kórház el is ismerte, hogy egyes betegeknek végleg elvesztek az adatai. Viszont azt is jelezte, hogy arra semmiféle jel nem utal, hogy adatszivárgás is bekövetkezett volna. Az eset által érintett betegadatokkal nem történt visszaélés.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.

  3. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  4. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  5. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  6. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  7. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  8. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  9. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  10. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség