Zsaroló program került ki a Google Playre
A Google Play áruházban újabb kártékony alkalmazásokra derült fény, amelyek a felhasználók megzsarolásával igyekeztek pénzhez juttatni a csalókat.
Annak ellenére, hogy a Google rendelkezik a legrobusztusabb védelmi technológiákkal a rosszindulatú, androidos alkalmazások kiszűréséhez, a Play áruházban mégis rendszeresen feltűnnek nemkívánatos appok. Ez történt az elmúlt napokban is. A McAfee kutatói két alkalmazásról állapították meg, hogy azok ártalmas célokkal kerültek ki az áruházba, és több ezer készüléket fertőzhettek meg. A Google már megtette a szükséges lépéseket, és eltávolította a két szoftvert a Playről.
Az egyik app a Wallpapers Blur HD nevet viselte, és a letiltása előtt 5-10 ezer letöltést számlált. A másik app pedig Booster & Cleaner Pro néven került ki a Google weboldalára, és 1-5 ezer letöltéssel büszkélkedett mielőtt elérhetetlenné tették a Play üzemeltetői. Mindez azt jelenti, hogy viszonylag későn sikerült csak lereagálni a történteket, és sok felhasználónak okozott bosszúságot, esetenként akár anyagi károkat is ez a két app.
A McAfee vizsgálatai szerint a két alkalmazásban a LeakerLocker zsaroló program kódja volt kimutatható. Ennek a szerzeménynek az a célja, hogy a fertőzött készülékek zárolását követően megzsarolja a felhasználót. Ezúttal 50 dollár volt a váltságdíj, amit hitelkártyával lehetett kifizetni.
Prémium előfizetéssel!
-
A Laravel Framework kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A PyPDF esetében három biztonsági rést kell megszüntetni.
-
18 biztonsági rést foltoztak be az OpenSSL fejlesztői.
-
Egy tucat biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe InDesignhoz.
-
Az Adobe Acrobat és Reader szoftverek frissítésével 20 sebezhetőség szüntethető meg.
-
Az Adobe Dreamweaver fontos biztonsági frissítést kapott.
-
A Veeam Backup & Replication egy súlyos biztonsági hibát tartalmaz.
-
Ismét jelentős mennyiségű hibajavítás érkezett a Google Chrome-hoz.
-
A Check Point egy súlyos sebezhetőségről számolt be.
-
Telepíthetővé váltak a Windows júniusi biztonsági frissítései.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











