Záporoztak a szoftveres hibajavítások

​A Microsoft, az Adobe és a Google is biztonsági frissítéseket adott ki. Összességében több mint 100 biztonsági rés befoltozására nyílt lehetőség.
 

A Microsoft az áprilisi hibajavító kedden menetrendszerűen adta ki a frissítéseit. Összesen 108 sebezhetőséget orvosolt, amelyek közül 19 kritikus, míg 89 fontos veszélyességi besorolást kapott. A legveszélyesebb sebezhetőségek jogosulatlan távoli kódfuttatásra, illetve az érintett rendszerek feletti irányítás átvételére adhatnak módot. Ugyanakkor a kockázatok listáján szerepel az adatszivárogtatás és a szolgáltatásmegtagadás lehetősége is.
 
A legtöbb foltot ezúttal is a Windows kapta. Ráadásul az egyik hibajavítás révén egy kernelhez kapcsolódó nulladik napi sebezhetőséget (CVE-2021-28310) lehet megszüntetni. Emellett a Microsoft jelezte, hogy négy Windows-t érintő sérülékenység technikai részletei már elérhetők az interneten, de ezek kihasználása még nem kezdődött meg a vállalat információi szerint. Az operációs rendszert érintő hibák egyebek mellett az alábbiak kapcsán merültek fel:
  • Windows GDI+
  • NTFS
  • Windows Media Photo Codec
  • Windows DNS
  • Windows Speech Runtime
  • Windows Hyper-V
  • Windows Installer
  • Windows Kernel
  • Windows Media Video Decoder
  • Windows Network File System
  • Remote Procedure Call Runtime
  • Windows SMB
  • Hálózatkezelés
 
A Microsoft az Office, a SharePoint és a Visual Studio kapcsán is adott ki hibajavításokat, de a legnagyobb odafigyelésre most is az Exchange Server tart számot. Ennek oka, hogy a fejlesztők újabb négy kritikus veszélyességű biztonsági rést foltoztak be a levelezőkiszolgálón. Az NSA által feltárt rendellenességek mindegyike alkalmas jogosulatlan távoli kódfuttatás elősegítésére.
 
Adobe javítások
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  2. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  3. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  4. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  5. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  7. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  8. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  9. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  10. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség