WordPress: elképesztő mennyiségű a biztonsági rés
Megközelítőleg nyolcezer újonnan feltárt biztonsági hiba veszélyeztette tavaly a WordPress alapú weboldalakat.
A WordPress széles körű használata azt is maga után vonja, hogy a kiberbűnözők kiemelt figyelmet fordítanak a webes alkalmazás és az ahhoz kapcsolódó kiegészítők biztonsági gyengeségeinek kihasználására. Márpedig gyenge pontból akad bőven, mint az a Patchstack legutóbbi felméréséből is kiderült.
A biztonsági cég szerint tavaly összesen 7.966 olyan sebezhetőségre derült fény, amelyek a WordPress alapú weboldalakra nézve kisebb nagyobb kockázatot jelentenek.
A jelentés tanúsága szerint a 2024-ben felfedezett sérülékenységek 96 százaléka bővítményekben vált kimutathatóvá, míg a 4 százalékuk témákat sújtott. A maradék, szinte elenyésző mennyiségű hiba kapcsolódott közvetlenül a WordPress alapkódjához, "motorjához". Mindez azt jelenti, hogy önmagában nem a WordPress "szívével" nincsenek nagy biztonsági problémák, de a kiegészítőkével annál több.
Amennyiben nem kizárólag a sérülékenységek számát nézzük, hanem azok veszélyességét is, akkor azt láthatjuk, hogy a CVSS-skála alapján besorolt sebezhetőségek több mint kétharmada alacsony vagy közepes veszélyességűnek minősült, míg az egyharmaduk magas vagy kritikus kategóriába került. A hibák megközelítőleg fele XSS (cross-site scripting) típusú támadásokhoz képes hozzájárulni. A 14 százalékuk hozzáféréskezelési problémákat idézhet elő, míg a 11 százalékuk CSRF (cross-site request forgery) típusú károkoásokat segíthet elő.
A Patchstack felhívta a figyelmet arra, hogy a WordPress-t veszélyeztető sebezhetőségek esetében nem kizárólag azok száma jelent problémát, hanem az is, hogy sok bővítmény fejlesztője nem fordít kellő figyelmet a sérülékenységek kezelésére. Tavaly a felfedezett biztonsági hibák 33 százaléka csak azután kapott javítást, miután már nyilvánosságra kerültek a technikai részletei. Nagyon sok sebezhetőség megszüntetéshez pedig egyáltalán nem érkezett frissítés. Mindez pedig finoman szólva sem tesz jót a teljes WordPress ökoszisztéma biztonságának.
-
A Microsoft ismét tucatjával adta ki a biztonsági frissítéseket a Windows-hoz.
-
Jelentős mennyiségű biztonsági javítás érkezett a Microsoft Office-hoz.
-
Az SAP kiadta az augusztusi biztonsági frissítéseit.
-
30 biztonsági frissítést kapott a Microsoft SharePoint Server.
-
A Microsoft augusztusi frissítéseiből az Exchange Server sem maradt ki.
-
A Netty hét biztonsági frissítéssel gyarapodott.
-
11 biztonsági hiba feltárása történt meg a ClamAV kapcsán.
-
A Django négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A PowerDNS fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A Discourse-hoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










