Windows: védi a gyermeket, segíti a szülőt

Ahhoz, hogy a szülők kontrollálhassák gyermekük számítógép- és internethasználatát, nem kell feltétlenül drága szoftverekre költeniük — egy ideje már a Windows is tartalmaz beépített szülői felügyeleti eszközöket.
 

A Microsoft az évek során a Windows-t számos extra képességgel ruházta fel, amelyek közül a védelmi funkciók sem hiányoztak. A szülői felügyelet támogatása először a Windows Vista esetében vált elérhetővé, majd a Windows 7 és 8 piacra kerülésével kisebb-nagyobb mértékben továbbfejlődött. Most elsősorban a Windows 7 által nyújtott lehetőségeket fogjuk áttekinteni.

Kezdjük az alapoknál! — Szülői felügyelet a Windows-ban

Szülői felügyeletet támogató alkalmazások mára meglehetősen nagy számban elérhetőek, akár egyenként, akár biztonsági csomagok részeként. Az igazán jó hír viszont az, hogy egyes családbiztonsági eszközök akkor is rendelkezésünkre állnak, ha nem telepítettünk korábban speciális szoftvereket az otthoni számítógépre — a Windows Vezérlőpultjában ugyanis ilyen értékes funkciók is lapulnak! Hogy mégis miért nem veszik észre ezeket sokan? Főként azért, mert ezek a szolgáltatások alapértelmezetten kikapcsolt állapotban vannak, így használatukhoz először bekapcsolni, majd beállítani szükséges őket. Ez azonban sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk!

Az első és legfontosabb feladat az, hogy minden családtagnak - beleértve a gyermeket is - létre kell hozni egy-egy felhasználói fiókot. Erre azért van szükség, mert a Windows ebből fogja tudni, hogy ki használja éppen a számítógépet. Természetesen arra is célszerű figyelni, hogy a felhasználói fiókokat jelszók védjék, hiszen ha a kíváncsiskodó gyermek a szülő fiókjába egy kattintással be tud lépni, akkor minden felügyeleti funkció hatástalanná válik.


Felhasználók felvétele és a szülői felügyelet beállítása a Vezérlőpulton

Amikor a fiókok készen vannak, a Windows Vezérlőpultjából vagy a felhasználók karbantartására szolgáló felületről elérhető beállításokat kell egy kicsit szemügyre venni. Mindenekelőtt kapcsoljuk be a szülői felügyeletet a gyermek fiókjában, majd jöhet a finomhangolás!


Dani esetében aktív a szülői felügyelet

A Windows szülői felügyeleti szolgáltatása alapesetben a számítógépbe történő bejelentkezéseket szabályozza megadott időszakok szerint, vagyis előre meghatározható, hogy a gyermek mikor léphet be a Windows-ba. A megkötések tovább finomíthatók, hiszen a Windows lehetőséget ad egyes szoftverek futtatásának korlátozására is, a játékprogramok esetében pedig akár korosztályok vagy tartalomtípusok szerinti besorolások alapján is meg lehet határozni azt, hogy a gyerekek milyen játékokat indíthatnak el.


Megadható, hogy ki mivel játszhat

Amikor az alapvető beállítások megtörténtek, nincs más hátra, mint elmagyarázni a gyermeknek, hogy ezentúl milyen módon tudja elindítani a Windows-t, illetve használni magát a számítógépet.

Felügyelet felsőfokon: Live

A felügyeleti lehetőségek tárháza szerencsére még tovább bővíthető, ráadásul továbbra is teljesen ingyenesen! A Microsoft már évekkel ezelőtt kiegészítette a Windows Live szolgáltatáscsomagját egy családbiztonsági modullal, amelynek három fontos jellemzője van: kiterjeszti a Windows-ban alapesetben megtalálható funkciókat, interneten keresztül teszi kontrollálhatóvá a beállításokat, illetve jelentések készítésével segíti a szülőket gyermekeik számítógéphasználati szokásainak feltérképezésében.


Szülői felügyeleti lehetőségek a Windows Live-on

Ahhoz, hogy a Windows Live családbiztonsági lehetőségeit kiaknázhassuk, először telepíteni kell a gépre a Microsoft weboldaláról ingyenesen letölthető szoftvert. Szükség lesz még egy Windows Live ID azonosítóra is - ami a gyakorlatban egy e-mail cím regisztrálását jelenti -, mert ennek segítségével tudunk az online felületre belépni és a kibővített funkciókat beállítani.

A Windows Live családbiztonsági moduljának legfontosabb extra funkciója a webes tartalomszűrés, amellyel szabályozható, hogy a gyerekek milyen weboldalt tekinthetnek meg, illetve milyen internetes szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A felügyelet alapvetően előre beállított kategóriák szerint történhet (például a felnőtteknek szóló weblapok tiltásával), de ha ez nem lenne megfelelő, akkor egyes weboldalakat is lehet tiltani vagy engedélyezni azok webcíme alapján.


Webes tartalomszűrés Dani biztonságáért

A Windows Live online felületén egy Tevékenységjelentés nevű menüpont is megtalálható, amelyből a szülők képet kaphatnak a gyermek számítógép- és internethasználati szokásairól, és szükség esetén finomíthatnak a szabályokon.

Így jutunk 7-ről a 8-ra!

A Microsoft folyamatosan fejleszti szülői felügyeleti megoldásait, így a legújabb Windows 8 esetében is vezetett be néhány újdonságot, amelyek könnyebbé és gyorsabbá tették a rendszer beállítását. Új felhasználó felvételekor például a Windows azonnal megkérdezi, hogy szeretnénk-e bevonni a felhasználót a szülői felügyelet alá, s ha ezt a lehetőséget kipipáljuk, akkor a Windows automatikusan élesíti a szülők számára kifejlesztett szolgáltatásokat.


Felhasználó felvétele Windows 8-ban: azonnal aktiválható a szülői felügyelet

Ingyen van, használjuk ki!

Mint látható, az alapvető szülői felügyeleti lehetőségek a legtöbb családi számítógépen ingyenesen igénybe vehetők. Azt a kis időt pedig, ameddig a beállításuk tart, mindenképpen célszerű rááldozni erre, hiszen a segítségükkel kontrolláltabbá tehetjük a gyerekek számítógép- és internethasználatát, s ezzel nagyon sok nemkívánatos tartalomtól óvhatjuk meg őket.


A cikk a Parentia és a Biztonságportál szakmai együttműködésében készült.

Tegye Ön is próbára tudását, és szerezzen Biztonságtudatos család tanúsítványt!
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség