VPN-szolgáltatással rukkolt elő a Google
A Google bejelentette, hogy a One előfizetői számára VPN-szolgáltatást indít. Igaz egyelőre csak az USA-ban, és ott is csak korlátozásokkal.
A Google is elkezdte fejleszteni azon technológiát, amelyek révén a népes ügyfélbázisa számára VPN-szolgáltatásokat nyújthat. Ezt a lépést nem igazán kapkodta el, sőt a bevezetést is nagyon óvatosan végzi. Először csak az Egyesült Államokban válik elérhetővé a Google One-hoz kialakított VPN-megoldás, és egyelőre kizárólag Android operációs rendszerre épülő készülékekről lesz igénybe vehető. Természetesen a vállalat már jelezte, hogy a jövőben mind az operációs rendszerek körét, mind a földrajzi határokat kiszélesíti. Így vélhetőleg nemsokára érkezik majd Windows, macOS és iOS kompatibilis kliens is. Azt azonban nem lehet tudni, hogy más országokba mikor juthat el a cég új VPN-megoldása.
A biztonságos hálózati kapcsolatot ígérő szolgáltatás egyszerűen használható a Google One app segítségével. Amennyiben a csatlakozást elvégzi a felhasználó, akkor onnantól kezdve minden hálózaton továbbított adatát titkosítás védi.
A Google igyekezett elébe menni azoknak az aggodalmaknak, amelyek az adatkezeléssel kapcsolatosak. Jelezte, hogy a VPN-szolgáltatás esetében nem naplóz személyes adatokat, IP-címeket, kapcsolódási időpontokat és a felhasznált sávszélességet sem. Emellett nem figyeli a felhasználói tevékenységeket. Annak érdekében, hogy mindezt alátámassza, külső auditokat végeztet a teljes VPN-rendszerén. Emellett a VPN-kliens összetevőinek forráskódját mindenki számára elérhetővé tette.
Prémium előfizetéssel!
-
A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.
-
A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.
-
A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.
-
Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.
-
Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.
-
Az Apple soron kívül javított egy biztonsági hibát az iOS és az iPadOS operációs rendszereiben.
-
Az Oracle elérhetővé tette a Database Server negyedéves biztonsági frissítéseit.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











