Visszatér a megbénított vírus

​Egyre több jel utal arra, hogy a tavaly megbénított Qbot kártékony program újra színre lépett.
 

A Qbot vagy más néven Qakbot kártékony program már évek óta fertőzi a számítógépeket. Meglehetősen gyorsan tett szert nagy ismertségre, elsősorban azáltal, hogy egyéb ártalmas kódok terjesztésében jutott szerephez. Leginkább kártékony elektronikus levelek és spamek révén jutott fel a rendszerekre. Becslések szerint eddig legalább 700 ezer számítógép kompromittálását segítette elő, és legalább 58 millió dolláros kárt okozott.  
 
A bűnüldöző szervek is kiemelt figyelmet fordítottak a Qbotra, és egy összehangolt akció keretében tavaly augusztusban sikerült is jelentős csapást mérni a károkozó mögött meghúzódó infrastruktúrára, aminek következtében a károkozó egyik napról a másikra eltűnt. Sajnos azonban most már egyre több jel utal arra, hogy a Qbot megújult erővel kezd ismét támadni. 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Docker Desktop egy biztonsági hibát tartalmaz.

  2. 3

    A Nextcloud Serverhez egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    Biztonsági javításokat kapott a Fortinet FortiWeb.

  4. 4

    15 biztonsági rést kell befoltozni az Adobe ColdFusion szoftveren.

  5. 4

    Letölthetővé váltak az Adobe kereskedelmi platformjaihoz a legújabb biztonsági javítások.

  6. 4

    A Cisco soron kívüli frissítést adott ki egy magas veszélyességű biztonsági hiba miatt.

  7. 4

    A Zoomhoz négy biztonsági javítás készült.

  8. 4

    A Microsoft ismét tucatjával adta ki a biztonsági frissítéseket a Windows-hoz.

  9. 4

    Jelentős mennyiségű biztonsági javítás érkezett a Microsoft Office-hoz.

  10. 4

    Az SAP kiadta az augusztusi biztonsági frissítéseit.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség