Vevőre talált a Reposify
A CrowdStrike bejelentette, hogy felvásárolja a Reposify biztonsági céget.![](/images/ads/biztonsagcenter/bc_keres_cseresl_800x300.jpg)
A Reposify az elmúlt években elsősorban az úgynevezett EASM (external attack surface management) technológiájával hívta fel magára a figyelmet. A cég megoldása révén az internetes támadási felületek válnak felismerhetővé, illetve priorizált módon csökkenthetővé. Különféle indexelési és gépi tanulásra épülő technológiákat vonultat fel annak érdekében, hogy a biztonsági résekre való reagálást felgyorsítsa.
A támadási felületek menedzselésére kitett technológiák piaca jelentős növekedés előtt áll. Egy fiatal piaci szegmensről van szó, amit jelenleg elsősorban még startup cégek dominálnak. A létjogosultságát a CrowdStrike által bejelentett felvásárlás is jelzi, amelynek keretében a Reposify a vállalathoz kerül.
Az izraeli székhelyű, de irodával San Franciscoban is rendelkező Reposify technológiái a jövőben integrálódni fognak a CrowdStrike termékeibe, szolgáltatásaiba. Ezáltal a kockázatkezelési lehetőségek tovább fognak bővülni, miközben a sérülékenység, valamint a patch menedzsment hatékonyabbá válhat.
A két vállalat egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy az üzleti tranzakció milyen pénzügyi feltételekkel valósul meg.
-
Az IBM Db2 egy újabb biztonsági javítással bővült.
-
A Docker fejlesztői egy több éve létező biztonsági rést foltoztak be.
-
A Trend Micro VPN Proxy One Pro egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
Négy biztonsági hiba látott napvilágot az ISC BIND kapcsán.
-
Több mint egy tucat biztonsági javítással érkezett meg a legújabb Chrome verzió.
-
A Zyxel számos vezeték nélküli hozzáférési ponthoz adott ki biztonsági frissítést.
-
A Juniper több hibát javított a Junos OS-ben.
-
A Vtiger CRM két biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
Az IBM WebSphere Application Serverhez egy biztonsági frissítés vált letölthetővé.
-
A SolarWinds kritikus sebezhetőségeket is orvosolt az ARM esetében.
A hibás CrowdStrike-frissítés okozta széleskörű informatikai leállások előtérbe helyezték a szoftverfrissítések kérdését. Frissítsünk vagy inkább ne?
Az ESET legújabb Threat Report jelentése átfogó képet ad az ESET szakértői csapata által 2023 decemberétől 2024 májusáig megfigyelt fenyegetettségi trendekről.