Veszélyesen szárnyal a Zeppelin zsarolóvírus

A Zeppelin zsarolóprogram jelenleg egészségügyi intézményeket, valamint informatikai vállalatokat ostromol. A célpontok köre azonban könnyedén módosulhat a közeljövőben.
 

A Zeppelin zsarolóprogram megjelenését egy érdekes folyamat előzte meg. A szálak ugyanis egészen a VegaLocker nevű kártékony programig vezetnek vissza, amely idén májusban Buran néven bukkant fel az interneten. Méghozzá egy RaaS (Ransomware-as-a-Service) szolgáltatás részeként, ami annyit jelentett, hogy az internetes alvilági fórumokon szolgáltatásként lehetett igénybe venni a zsarolóvírust. A Buran készítői akkor úgy hirdették a kártevőjüket, hogy a kizsarolt összeg 75 százaléka marad a zsaroló szolgáltatást igénybe vevő "ügyfélüknél", míg a többi pénz a saját zsebükbe vándorol.
 
A Buran a különféle alvilági üzleti modellek és szolgáltatások ellenére szerencsére nem tudott elterjedni olyan széles körben, mint néhány más zsaroló program. Ebben azonban az is közrejátszott, hogy a szerzemény elsősorban célzott támadásokban jutott szerephez. Ezt a fajta megközelítést pedig a legújabb változata is megörökölte, amely immár Zeppelin néven fertőzi a számítógépeket.
 
jól behatárolt célpontok, egyelőre
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Django négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  2. 3

    A PowerDNS fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  3. 3

    A Discourse-hoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.

  4. 3

    Az Amazon AWS CLI egy biztonsági hibát tartalmaz.

  5. 4

    A Cisco kiadta az IOS legújabb biztonsági frissítéseit.

  6. 4

    A PHP-hez négy biztonsági frissítés érkezett.

  7. 4

    A Samsung számos alkalmazásához adott ki biztonsági frissítéseket.

  8. 3

    A Zyxel egy biztonsági javítást adott ki egyes hálózatbiztonsági megoldásaihoz.

  9. 4

    Az N-able N-central két sebezhetőség miatt szorul frissítésre.

  10. 4

    A Go jelentős mennyiségű sebezhetőség miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség