Új biztonsági funkció élesíthető az Azure AD-ban

​A Microsoft elkezdte széles körben elérhetővé tenni az Azure Active Directory (Azure AD) biztonságát növelő új funkciót.
 

A Microsoft is pontosan tudja, hogy az Azure akkor tud továbbra is növekedni, ha az megfelelő biztonságot nyújt az ügyfelei számára. Ezért tavaly is folyamatosan mutatta be a biztonsági szolgáltatásait, védelmi funkcióit. Különösen odafigyelt a hitelesítésekkel kapcsolatos fejlesztésekre, aminek eredményeként létrejött egyebek mellett a Security Defaults nevű funkció.
 
Erősebb biztonság alapértelmezésként
 
A Security Defaults célja, hogy segítséget nyújtson a szervezetek számára az Azure AD, illetve az azon keresztül elérhető szolgáltatások védelmének megerősítésében. Méghozzá olyan módon, hogy ne kelljen az üzemeltetőknek mindezzel hosszú időt tölteniük. Így aztán olyan alapértelmezett beállításokat, házirendeket és megkötéseket vezet be, amik a Microsoft szerint jelentős mértékben tudják csökkenteni a kockázatokat.


Forrás: Microsoft
 
Az új funkció elsősorban azon támadások ellen képes fellépni, amelyek jelszavakkal kapcsolatos visszaélések, illetve különféle adathalász módszerek révén szoktak bekövetkezni. A hitelesítések biztonságát önmagában már azzal jelentősen növeli, hogy a bekapcsolásához megköveteli a kétfaktoros azonosítást minden Azure AD felhasználó esetében. Ez viszont egy olyan pont is egyben, ami a pár kattintásos bevezetését igencsak megkérdőjelezi hiszen, ha egy szervezet még nem alkalmaz teljes körűen kétfaktoros beléptetést, akkor ennek végig vitele nem kis feladatot jelenthet egy nagyobb cég életében. Ugyanakkor biztonsági szempontból kétségtelenül fontos lépés.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  2. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  4. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  5. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  6. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  8. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  10. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség