Túlságosan engedékenyek az informatikusok?
Az informatikusok meglehetősen sokszor tesznek eleget a felhasználók azon kérésének, miszerint inkább maradjon el a számítógépek, eszközök frissítése.
A frissítések nemcsak új funkciókat biztosítanak, hanem biztonsági sérülékenységeket is orvosolnak. Mivel a biztonsági frissítések kiadásakor a csalók is tudomást szereznek ezekről a sérülékenységekről, a javítások alkalmazása kulcsfontosságú része a védelemnek. Egyes dolgozók azonban vonakodnak frissíteni a munkához használt eszközeiket, ennek eredményeként pedig sérülékeny számítógépek, laptopok és okostelefonok maradnak a vállalati hálózatokban. Ebből pedig nem kizárólag újabb kockázatok fakadnak, hanem viták is az informatikusok és az alkalmazottak között.
A Kaspersky felmérése szerint a munkavállalók 23 százaléka vitatkozott már IT-sekkel a munkához használt készülékeik frissítésének fontosságáról vagy gyakoriságáról. Ráadásul sokszor az informatika veszít a nézeteltérések során. A megkérdezett informatikusok 64 százaléka úgy nyilatkozott, hogy engedett már a felhasználók kéréseinek a biztonsági frissítések terén.
A felmérés szerint a munkavállalók esősorban azért igyekeznek kerülni a frissítésekkel járó procedúrát, mert addig egyáltalán nem, vagy csak lassabban tudnak dolgozni. Emellett az alkalmazottak 36 százaléka egyetért abban, hogy a szoftverek új verzióival új funkciókat, felületeket kell megtanulniuk, ami időpocsékolás.
-
Fél tucat biztonsági hiba javítására került sor a Cisco RoomOS-ben.
-
A Drupal fejlesztői három biztonsági rést foltoztak be.
-
A 7-Zip egy súlyos sebezhetőséget tartalmaz.
-
Az NGINX Open Source három biztonsági javítást kapott.
-
Egy magas kockázatú sebezhetőség megszüntetésére van szükség az ImageMagickben.
-
A FreeRDP jelentős biztonsági frissítést kapott.
-
A Fortinet fontos biztonsági javítást adott ki a FortiSandboxhoz.
-
A Fortinet számos biztonsági rést foltozott be a FortiOS-en.
-
A Zoom fejlesztői veszélyes sebezhetőséget szüntettek meg.
-
A Mozilla két biztonsági hiba miatt frissítette a Firefox webböngészőt.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










