Tovább erősíti a védelmet a Microsoft Defender

A Microsoft immár a Linux és a macOS operációs rendszerre épülő számítógépek esetében is lehetőséget ad a nem biztonságos konfigurációk detektálására.
 

A Microsoft Defender for Endpoint (korábbi nevén Microsoft Defender Advanced Threat Protection) 2019 májusában vált széles körben elérhetővé macOS alapú rendszerekhez is, majd 2020 júniusában a Linux is felkerült a támogatott operációs rendszerek listájára. Azonban ekkor még korántsem volt teljes körű e platformok esetében a védelmi funkcionalitás. Ezen tavaly októberben javított a Microsoft, amikor a sebezhetőségek feltárását a macOS-re is kiterjesztette, de még így is több olyan lehetőséggel nem lehetett élni, amik a Windows operációs rendszerek esetében már korábban elérhetővé váltak. A napokban egy kicsit ismét jobb lett a helyzet ebből a szempontból.
 
A Microsoft bejelentette, hogy konfigurációk biztonsági ellenőrzését kiterjesztette a macOS és a Linux alapú számítógépekre. Ennek köszönhetően jelenleg 30 különféle ellenőrzés alapján lehet felderíteni a biztonsági szempontból nem megfelelően beállított vállalati IT-eszközöket. Igaz ugyan, hogy az új lehetőség még csak nyilvános előnézeti módban érhető el, de a végleges kiadás megjelenésekor e szolgáltatások integrálódni fognak a Microsoft Secure Score for Devices megoldáshoz. Ezzel pedig egy kezelőfelületen válhatnak láthatóvá a problémás számítógépek, kiszolgálók.
 
Az új funkció révén a konfigurációellenőrzés számos területre terjeszthető ki, így például monitorozhatóvá válhatnak az operációs rendszerek, az alkalmazások, a hálózatok, a felhasználói fiókok és a védelmi kontrollok beállításai is. Amennyiben a Microsoft Defender for Endpoint problémát észlel, akkor azt egyrészt jelzi az üzemeltetőknek, másrészt védelmi intézkedéseket is javasol a kockázatok csökkentése érdekében.
 
  1. 3

    Az ImageMagick legújabb verziója három sérülékenységet javít.

  2. 3

    Az Exim egy közepes veszélyességű hiba miatt kapott frissítést.

  3. 4

    Az nginx fejlesztői egy fontos hibajavítást tettek elérhetővé.

  4. 4

    A Microsoft IIS is érintett a legutóbb feltárt DoS-sérülékenység által.

  5. 4

    Az Apache HTTP Serverben is megtalálható HTTP/2 Bomb sérülékenység.

  6. 4

    Az Oracle Database Server soron kívüli hibajavítást kapott.

  7. 3

    A Zyxel két biztonsági hibáról számolt be.

  8. 3

    A TP-Link egyes Archer routereihez biztonsági frissítést adott ki.

  9. 3

    Az Rsync kapcsán hat biztonsági hibára derült fény.

  10. 3

    A Samsung tíz biztonsági hibáról számolt be az Exynos kapcsán.

Partnerhírek
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

hirdetés
Közösség