Toplista: a netes csalók leggyakoribb célpontjai
Egy érdekes elemzés jelent meg arról, hogy az internetes csalók mely vállalatok nevével élnek vissza a leggyakrabban.
A Check Point a legutóbbi tanulmányában azt vizsgálta, hogy az adathalászat miként alakult a harmadik negyedévben. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy melyek azok a brandek, márkák, vállalatok, amelyek nevével leggyakrabban élnek vissza a csalók.
A jelentés szerint a harmadik negyedévben a Microsoft volt a legnépszerűbb az adathalászok körében. A phishing támadások 19 százalékában a vállalat nevének említésével igyekeztek átejteni a felhasználókat. (A második negyedévben ez az arány még csak 7 százalék volt.) A biztonsági cég kiemelte, hogy az adathalász toplistáján most először jelent meg a DHL.
Összességében elmondható, hogy a leginkább sújtott iparág a technológiai szektor volt, amelyet a bankok és a közösségi média szolgáltatások követtek. Mindez azt is jól mutatja, hogy a támadók kihasználták, hogy a világjárvány miatt az alkalmazottak még mindig nagy számban távolról dolgoznak, és távolról, számos technológiai eszköz alkalmazásával végzik a munkájukat.
Prémium előfizetéssel!
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










