Több sebből vérzik az olimpia hivatalos appja

​A pekingi téli olimpia hivatalos mobil alkalmazása adatbiztonsági és adatvédelmi szempontból is aggályos lehet.
 

A téli olimpia - mint minden nagyszabású sportesemény - is hordoz kiberbiztonsági kockázatokat. Támadások érhetik az eseményt kiszolgáló informatikai infrastruktúrákat, miközben a versenyek iránt érdeklődő felhasználóknak is nagyobb odafigyelést kell tanúsítaniuk ahhoz, hogy ne essenek csalók áldozatául. Ilyenkor a biztonsági kutatók is résen vannak, és a lehetőségeikhez mérten próbálják tesztelni, vizsgálni az informatikai és mobilkommunikációs megoldásokat. Ezt tették a Citizen Lab munkatársai is, akik a pekingi téli olimpia hivatalos mobil alkalmazását vették szemügyre.
 
A "My 2022" nevű alkalmazás kapcsán a szakemberek adatvédelmi és adatbiztonsági aggályokat is megfogalmaztak. Egyrészt úgy találták, hogy az adatvédelmi szabályzat több ponton homályosan fogalmaz, így nem minden adat esetében lehet pontosan tudni, hogy azok kihez is kerülnek. Emellett egy technikai hibára is felfigyeltek, amely az alkalmazás által használt, SSL-alapú titkosított kommunikáció megvalósításában található. Emiatt lehetőség adódhat közbeékelődéses támadások végrehajtására, vagyis a támadók kipuhatolhatják a felhasználók adatait, dokumentumait, fájljait.
 
A biztonsági rés azért is aggasztó, mivel az alkalmazás az esemény résztvevői számára tulajdonképpen kötelezően telepítendő, és meglehetősen sok adat kezelésére szolgál. Minden készülékről begyűjti egyebek mellett a következőket:
  • eszköz típusa és azonosítói
  • mobilszolgáltató neve
  • telepített alkalmazások listája
  • WiFi-adatok
  • lokációs adatok.
 
A fentieken túl a belföldi felhasználók esetében nevet, telefonszámot, e-mail címet és fényképet is továbbít. Külföldi állampolgárok esetén pedig útlevéladatokat, oltottsági információkat, demográfiai adatokat küld távoli kiszolgálók felé. Az adatvédelmi tájékoztató szerint mindez egyebek mellett a koronavírus elleni védekezés érdekében történik.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség