Tízezrek adatát vesztette el a Seiko

​A Seiko az eddigieknél részletesebben számolt be a nyári biztonsági incidenséről, aminek során több tízezer személy adata került illetéktelen kezekbe.
 

A Seiko augusztus 10-én hivatalosan is megerősítette, hogy július 28-án egy komoly adatbiztonság incidens történt, aminek során illetéktelenek jogosulatlanul fértek hozzá legalább az egyik szerveréhez. Tíz nappal később pedig a BlackCat/ALPHV hackercsoport az egyik weboldalán azt állította, hogy két terabájtnyi adatot zsákmányolt a japán cégtől, köztük személyes adatokat, technológiai leírásokat, menedzsment értekezleteken készült hang- és videófelvételeket, de még útlevélmásolatokat is. Ezzel párhuzamosan a kiberbanda elkezdte publikussá tenni a megkaparintott információkat, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon a vállalatra. Mivel a Seiko így sem volt hajlandó teljesíteni a zsarolók követeléseit, ezért azok szeptember közepén minden állományt feltöltöttek egy Tor-alapú weblapra, és mindent publikáltak.
 
A Seiko a korábbi közleményeiben ugyan elismerte a támadás tényét, de a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva nem közölt részleteket. Mostanra azonban már pontosabban láthatók az incidens következményei. A támadás során több mint 60 ezer személy adata került veszélybe. Olyan felhasználók, alkalmazottak, partnerek érintettek, akik korábban valamilyen kapcsolatban álltak a Seiko Group Corporation (SGC), a Seiko Watch Corporation (SWC) vagy a Seiko Instruments (SII) cégekkel.
 
Az SWC esetében a kiszivárgott adatok között voltak ügyfélinformációk, mint például nevek, címek, telefonszámok és e-mail címek. Mindhárom vállalat kapcsán alkalmazotti adatok is kompromittálódtak: nevek, beosztási és kapcsolati információk. Ugyanakkor a Seiko hangsúlyozta, hogy bank- és hitelkártya adatok, illetve pénzügyi információk nem kerültek a feketekalapos hackerekhez.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Netty hét biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  2. 3

    11 biztonsági hiba feltárása történt meg a ClamAV kapcsán.

  3. 3

    A Django négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  4. 3

    A PowerDNS fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 3

    A Discourse-hoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.

  6. 3

    Az Amazon AWS CLI egy biztonsági hibát tartalmaz.

  7. 4

    A Cisco kiadta az IOS legújabb biztonsági frissítéseit.

  8. 4

    A PHP-hez négy biztonsági frissítés érkezett.

  9. 4

    A Samsung számos alkalmazásához adott ki biztonsági frissítéseket.

  10. 3

    A Zyxel egy biztonsági javítást adott ki egyes hálózatbiztonsági megoldásaihoz.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség