Sürgősen frissítse a Plexet!
A Plex fejlesztői a Media Server mielőbbi frissítésére buzdítanak. Ennek oka, hogy a szoftverben egy súlyos biztonsági hiba található.
A Plex fejlesztői nagyon szűkszavúan nyilatkoztak a sérülékenységgel kapcsoltban, miközben hangsúlyozták annak kiemelt kockázatát. A titkolózás egyik oka az lehet, hogy ilyen módon próbálják megnehezíteni a kiberbűnözők dolgát, de mint azt a korábbi, hasonló esetekből tudhatjuk, ez csak ideig-óráig tud működni. Az időközben letölthetővé vált patch visszafejtésével és elemzésével ugyanis a csalók rájöhetnek, hogy a sérülékenység pontosan melyik összetevőt sújtja, és elkészíthetik a támadásokhoz szükséges exploit kódjaikat. Innen pedig már csak egy lépés választja el őket a szélesebb körű károkozásoktól.
A sebezhetőséggel összefüggésben jelenleg annyit lehet tudni, hogy arról a Plex fejlesztői a saját hibavadász programjukon keresztül értesültek.
A sérülékenység által érintett verziók:
1.41.7.x to 1.42.0.x
Ahogy arról a Biztonságportál Prémiumon már beszámoltunk, a hibajavítást a Plex Media Server 1.42.1.10060-as verziója tartalmazza. Így az erre való frissítéssel a biztonsági hiba méregfoga könnyedén kihúzhatóvá válhat.
-
A Django egy biztonsági frissítést kapott.
-
Két biztonsági javítás érkezett a Nettyhez.
-
A D-Link DIR-szériás routerek egy súlyos, javítatlan sebezhetőséget tartalmaznak.
-
A Cisco Webex Meetings két biztonsági frissítéssel bővült.
-
A Next.js kapcsán két biztonsági hiba javítására nyílt lehetőség
-
A Google elérhetővé tette az Android szeptemberi biztonsági frissítéseit.
-
Jelentős mennyiségű frissítést adott ki a QNAP.
-
A több mint 10 ezer weboldalon működő WordPress Memberships Plugin egy súlyos biztonsági hibát tartalmaz.
-
A Lenovo frissítette a korábbi biztonsági közleményét az egyes táblagépeit érintő sebezhetőségekkel kapcsolatban.
-
Fontos frissítés érkezett a WhatsApp alkalmazáshoz.
Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat