Sürgősen frissíteni kell a Palo Alto tűzfalakat

Hiába a Palo Alto figyelmeztetése és hibajavítása, úgy tűnik sok vállalati tűzfal továbbra is védtelen két nemrégen feltárt sérülékenység miatt.
 

A Palo Alto Networks november 8-án kezdte figyelmeztetni az ügyfeleit, hogy kockázatcsökkentő intézkedésekre van szükség egyes hálózatbiztonsági megoldásainak esetében. Akkor a vállalat azt javasolta, hogy a lehetőségekhez képest minden tűzfalon korlátozni kell az azokhoz való adminisztrációs hozzáféréseket, mivel súlyos sebezhetőségre derült fény.
 
Valójában most két nulladik napi hiba okozza a problémákat. Az egyik (CVE-2024-0012) a PAN-OS webes menedzsment felületét sújtja, és a kihasználásával a támadók adminisztrátori jogokat szerezhetnek. A másik biztonsági rés (CVE-2024-9474) pedig jogosulatlan parancsvégrehajtást tesz lehetővé root jogosultsági szinten.
 
A Palo Alto korábban jelezte, hogy a két sérülékenység kihasználása már megkezdődött a kibertérben, és az ehhez szükséges exploitoknak a feketekalapos hackerek birtokában vannak. Ők pedig nem is restek visszaélni mindezzel. A Shadowserver statisztikái szerint eddig több mint kétezer tűzfalat sikerült kompromittálniuk az elkövetőknek. A kétezres darabszám ugyan a Palo Alto eszközök elterjedtségéhez képest korántsem egy jelentős mennyiség. Ugyanakkor mégis aggasztó, mivel a cég megoldásai nagyobb vállalatok, szervezetek körében számítanak igazán elterjedtnek, ami a potenciális károk nagyságát jelentősen fokozza.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.

  2. 3

    Három biztonsági hibát orvosolt az Arista a Wi-Fi AP-k kapcsán.

  3. 3

    A cups esetében három biztonsági rés megszüntetésére van szükség.

  4. 3

    Az Angularhoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.

  5. 4

    A Django frissítésével négy biztonsági rés foltozható be.

  6. 4

    Kritikus veszélyességű sérülékenységre figyelmeztetett a Citrix a NetScaler kapcsán.

  7. 3

    A wolfSSL-hez megérkezett a legújabb biztonsági frissítés. Ennek révén 11 sérülékenység orvosolható.

  8. 3

    A GLPI újabb biztonsági frissítést kapott.

  9. 3

    Hat biztonsági résre derült fény a Zabbix kapcsán.

  10. 4

    A SonicWall kritikus veszélyességű sebezhetőséget is javított az SMA1000 szériás appliance-ek kapcsán.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség