Roppant népszerű androidos app fertőzte a telefonokat
Az egyik nagyon népszerű androidos appnak egyszer csak egy fertőzött verziója került fel a hivatalos Google Play áruházba. Egy csapásra több millió eszköz vált kiszolgáltatottá.
A mobilbiztonsági tanácsok élén sokszor az olvasható, hogy csak a Google hivatalos, Play áruházából célszerű telepíteni alkalmazásokat. Természetesen a kockázatok jelentősen csökkenthetők e tanács megfogadásával, de azért nem szabad csak erre hagyatkozni. Ezt támasztotta alá annak a CamScanner alkalmazásnak az esete is, amelyet eddig több mint 100 millió alkalommal töltöttek le a felhasználók.
A CamScanner évek óta elérhető volt a Play áruházban, és teljesen ártalmatlan szoftvernek számított. A célja nem más volt, mint hogy fényképekből PDF-dokumentumokat állítson elő, optikai karakterfelismeréssel (OCR-rel) kiegészítve. Az app hasznosnak bizonyult, hiszen több mint 100 millió felhasználó telepítette azt. Csakhogy a napokban valami hirtelen megváltozott. Az addigi, általában pozitív felhasználói kommenteket egyre több negatív tartalmú hozzászólás követte a Play áruházban. Mind többen kezdtek panaszkodni arra, hogy az alkalmazás frissítése óta töméntelen mennyiségű reklám jelenik meg a készülékükön. A felhasználók felháborodása pedig nem volt alaptalan.

Forrás: Kaspersky
A negatív kommentek hatására a Kaspersky két kutatója, Igor Golovin és Anton Kivva egy biztonsági vizsgálatba fogott, amelynek során hamar beigazolódott, hogy valami tényleg nagyon nincs rendben a CamScannerrel. Annak frissítése ugyanis tartalmaz egy trójai programot, ami ráadásul már 2016 óta ismert a szakemberek előtt. Akkor arról híresült el ez a típusú kártékony összetevő, hogy olcsó, kínai telefonokra előretelepítetten került fel. Aztán 2018-ban is felbukkantak olyan új okostelefonok, amelyek szintén hordozói voltak e károkozónak.
A Necro nevű kártékony kód feladata, hogy további nemkívánatos összetevőket töltsön le, és telepítsen a fertőzött okostelefonokra, táblagépekre. A CamScanner problémás telepítőjéhez egy mutter.zip nevű fájl tartozott, amely tartalmazta a nemkívánatos szerzeményt. Amikor pedig minden ártalmas összetevő adott volt a károkozás megkezdéséhez, akkor az eszköz tulajdonosa csak azt vette észre, hogy mident elárasztanak a hirdetések. Rosszabb esetben további olyan appok is rákerültek a készülékekre, amelyek emelt díjas szolgáltatásokra való előfizetéssel okoztak pénzügyi károkat az áldozatoknak.
Prémium előfizetéssel!
-
A DotNetNuke fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
A Cisco kritikus veszélyességű hibákról számolt be az IOS XR kapcsán.
-
Az n8n tizennyolc sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Egy biztonsági hibát kell megszüntetni a Vuejs használóinak.
-
Veszélyes sebezhetőségekre derült fény a PDF Architect alkalmazásban.
-
Két tucat biztonsági javítással gyarapodott a FreeRDP.
-
Az IBM QRadar SIEM újabb biztonsági frissítést kapott.
-
Az Angular három biztonsági hibát tartalmaz.
-
Kritikus sebezhetőségek található a SonicWall SMA1000 appliance készülékekben.
-
A Kaspersky Endpoint Security egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











