Ostrom alatt a Flash Player - Gyerünk frissíteni!

​Az Adobe kritikus veszélyességű sebezhetőségeket szüntetett meg a Flash Playerben. Nem érdemes halogatni a frissítést.
 

Az Adobe Flash Player egyre veszít a népszerűségéből, ennek ellenére a kiberbűnözők továbbra is erőteljesen foglalkoznak a szoftver biztonsági réseinek feltárásával, illetve kihasználásával. Ez történt a napokban is, amikor az Adobe egy olyan biztonsági résről szerzett tudomást, amely már szerepet kapott támadásokban. Mivel egy nulladik napi sérülékenységről volt szó, ezért gyorsan kellett foltozni. A vállalat nem is várta meg a jövő kedden esedékes frissítéseket, hanem soron kívül foltozott. Az idén nem ez az első nulladik napi Flash sérülékenység, hiszen már februárban is javítani kellett egy hasonlóan veszélyes hibát.
 
Az Adobe közleménye szerint a biztonsági rés egy memóriakezelési rendellenességre vezethető vissza, és speciálisan szerkesztett SWF-fájlokkal, tartalmakkal válhat kihasználhatóvá. Az eddigi, viszonylag kis számú támadás során az ártalmas Flash tartalmakat közvetett módon, elektronikus levelek mellékletében elhelyezett Office dokumentumokon keresztül juttatták célba az elkövetők. Amikor egy ilyen Word vagy Excel fájlt a felhasználó megnyitott, akkor a háttérben letöltődött a problémás Flash-állomány, ami aztán hozzájárult az adott számítógép megfertőzéséhez. Eddig leginkább salary.xlsx néven terjedtek a fertőzést okozó Excel fájlok.
 
A Flash Player fejlesztői a fenti sebezhetőség mellett további egy kritikus és két fontos besorolású biztonsági rést is befoltoztak. Az előbbi jogosulatlan távoli kódfuttatást tehet lehetővé, míg az utóbbi kettő sérülékenység adatszivárgáshoz járulhat hozzá.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Az Asterisk fejlesztői húsz biztonsági rést foltoztak be.

  2. 4

    A Vim kapcsán újabb két sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform új verziója két biztonsági hibát orvosol.

  4. 3

    A Graylog kapcsán két sebezhetőség megszüntetésére nyílt lehetőség.

  5. 3

    A PyPDF újabb biztonsági frissítést kapott.

  6. 3

    A Squid két biztonsági hibát tartalmaz.

  7. 3

    Egy tucat biztonsági javítás érkezett a TYPO3-hoz.

  8. 4

    Az IBM számos biztonsági javítást adott ki a Db2-höz.

  9. 4

    A Node.js egy tucat biztonsági hibajavítást kapott.

  10. 4

    Az FFmpeg fejlesztői egy kritikus veszélyességű hibát szüntettek meg.

Partnerhírek
Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

hirdetés
Közösség