Ön mit szólna, ha a partnere titokban megfigyelné?
Az emberek 30 százaléka semmi kivetnivalót nem lát a partnere titokban történő megfigyelésében.
A Coalition Against Stalkerware elnevezésű kezdeményezés elindításának második évfordulója alkalmából a Kaspersky globális felmérést készíttetett, melynek során adatvédelemi kérdéseket boncolgatott, és kitért a netes zaklatás veszélyeire is.
A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 30 százaléka semmiféle különösebb kivetnivalót nem lát abban, hogy a partnerét annak belegyezése nélkül megfigyelje az online térben. Azok közül, akik úgy gondolják, hogy bizonyos esetekben indokolt lehet a titkos megfigyelés, csaknem kétharmaduk meg is tenné ezt, ha azt gyanítaná, hogy a partnere hűtlen hozzá, vagy ha a partnere biztonsága miatt aggódna. Ezt a fajta megfigyelést általában véve az ázsiai térségben tartják a legnagyobb arányban elfogadhatónak az emberek, míg Európában "csak" 10 százalék, Amerikában pedig 8 százalék az ezen nézetet vallók aránya.
- mondta Berta Vall Castelló, a WWP EN kutatási vezetője."A bántalmazás, a féltékenység és a hűtlenség témájával foglalkozó megelőző kampányok értékes eszközt jelenthetnének az ilyen viselkedések elleni fellépésben"
A megfigyelések leggyakoribb eszközének a stalkerware programok számítanak. Ezek olyan kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek, amelyek észrevétlenül futnak az eszközökön, és számtalan személyes adathoz (pl. az eszköz helyzetéhez, a böngészési előzményekhez, az SMS-ekhez vagy a közösségi médiás beszélgetésekhez) engednek hozzáférést.
- javasolta Karen Bentley, a családon belüli erőszak áldozatait segítő ausztrál nemzeti ernyőszervezet, a Wesnet vezérigazgatója."Arra biztatok mindenkit, aki - akár a való életben, akár stalkerware programon keresztül - zaklatást tapasztal, és úgy érzi, hogy nem lenne biztonságos, sőt, veszélyes lenne a zaklatójával szembeszállni, hogy kérjen tanácsot vagy támogatást egy családon belüli erőszak áldozatait támogató szervezettől"
Prémium előfizetéssel!
-
A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Három biztonsági hibát orvosolt az Arista a Wi-Fi AP-k kapcsán.
-
A cups esetében három biztonsági rés megszüntetésére van szükség.
-
Az Angularhoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Django frissítésével négy biztonsági rés foltozható be.
-
Kritikus veszélyességű sérülékenységre figyelmeztetett a Citrix a NetScaler kapcsán.
-
A wolfSSL-hez megérkezett a legújabb biztonsági frissítés. Ennek révén 11 sérülékenység orvosolható.
-
A GLPI újabb biztonsági frissítést kapott.
-
Hat biztonsági résre derült fény a Zabbix kapcsán.
-
A SonicWall kritikus veszélyességű sebezhetőséget is javított az SMA1000 szériás appliance-ek kapcsán.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











