Nem lehet leszorítani a trónról az Emotet trójait

A Check Point Research kiadta az augusztusra vonatkozó biztonsági jelentését, amelyből kiderül, hogy mely vírusok voltak a legaktívabbak az elmúlt hónapban.
 

A kutatók a felmérésük kapcsán első körben azt emelték ki, hogy a Qbot, Qakbot vagy Pinkslipbot néven egyaránt ismert trójai program első alkalommal került fel a legfertőzőbb számítógépes károkozók toplistájára. A 2008-ban megjelent Qbot évről évre folyamatosan fejlődött. Elsősorban adatlopásra, valamint zsarolóprogramok terjesztésére alkalmas. Emellett van egy további veszélyes képessége is: egy speciális modul révén az áldozat Outlook klienséből ment ki teljes üzenetváltásokat és egy távoli, külső szerverre tölti fel azokat. Ezáltal célzott adathalász támadásokat segíthet elő.

Eközben az Emotet trójai már második hónapja tartja magát az első helyen. Ezt elsősorban azzal "érdemelte ki", hogy a Check Point védelmi megoldásait használó szervezetek 14 százalékánál próbálkozott fertőzéssel.

"A kiberbűnözők egyértelműen sokat invesztáltak a Qbot fejlesztésébe, hogy alkalmassá tegyék jelentős mértékű adatlopásra, legyen szó akár vállalatokról, akár magánemberekről. Találkoztunk olyan spam kampányokkal, melyek követlenül a Qbotot terjesztik. A vállalatoknak foglalkozniuk kell az antimalware megoldások alkalmazásának kérdéseivel, és figyelmeztetniük kell az alkalmazottjaikat, hogy legyenek óvatosak az e-mailek megnyitásakor, még akkor is, ha azok amúgy megbízható forrásból származnak"

- mondta Maya Horowith, a Check Point Threat Intelligence & Research igazgatója.

2020. augusztusának legfertőzőbb kártékony programcsaládjai:
1. Emotet 
2. Agent Tesla 
3. Formbook

2020. augusztusának legaktívabb mobilvírusai:
1. xHelper. 
2. Necro.
3. Hiddad.
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség