Nehéz megszabadulni ettől a Windows-os matuzsálemtől

​A Microsoft ismét elszánta magát az NTLM kivezetésére. A jövőben megjelenő Windows kiadásokban már alapértelmezetten letiltja a használatát.
 

A Microsoft NTLM (New Technology LAN Manager) hitelesítési protokoll 1993-ban jelent meg a Windows NT 3.1 részeként, amikor a LAN Manager (LM) protokollt váltotta le. A mára matuzsálemnek számító technológia az évek során nagyon mély szinten beépült mind a Windows-ba, mind a Windows-os infrastruktúrákba, ezért az attól velő megválás nem egyszerű feladat. Legalábbis olyan módon, hogy az ne okozzon komolyabb fennakadásokat az informatikai hálózatokban. Ugyanakkor a Microsoft is érzi, hogy tennie kell valamit, mert az NTLM biztonsági szempontból sok sebből vérzik, és számos technika áll rendelkezésre annak hackeléséhez, megkerüléséhez.
 
A Windows 2000 megjelenése óta tartományi környezetekben a Kerberos vált az alapértelmezett protokollá, de tartalék protokollként a mai napig megmaradt az NTLM.
 
A több mint 30 éves múltra visszatekintő NTLM kapcsán a Microsoft már 2021-ben kiadott egy közleményt, amelyben az NTLM lehetőségek szerinti mellőzését, illetve az NTLM-relay típusú támadások elleni védelem kialakítását szorgalmazta. 2024 nyarán pedig bejelentette, hogy a Windows Server operációs rendszerek esetében az NTLM hivatalosan is "deprecated" állapotba került.

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Docker Desktophoz egy újabb biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  2. 3

    Elérhetővé vált a SonicOS idei első frissítése.

  3. 3

    A VMware Workstation és Fusion újabb biztonsági javításokkal bővült.

  4. 4

    A Zyxel számos hálózati eszközéhez adott ki biztonsági frissítéseket.

  5. 4

    A Trend Micro Apex One platform magas veszélyességű hibák miatt kapott frissítést.

  6. 4

    Újabb, magas veszélyességű sebezhetőségekre derült fény a Google Chrome-ban.

  7. 4

    Veszélyes sebezhetőségekről számolt be Broadcom a VMware Aria Operations kapcsán.

  8. 4

    A Firefox legújabb kiadásai 37 sebezhetőséget szüntetnek meg a böngészőben.

  9. 3

    A MongoDB egy biztonsági hibajavítást kapott.

  10. 4

    Az Apache Tomcathez három hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Több helyen használod ugyanazt a jelszót?

Egyetlen kiszivárgott jelszó ma már nem csak egy fiókot veszélyeztet – akár az összes többihez is hozzáférést biztosíthat a támadóknak – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

hirdetés
Közösség