Nehéz kiütni az androidos botneteket

​A Google Play áruházba is beférkőzött az a BadBox nevű kártékony program, ami több százezer androidos készülék megfertőzésével épített ki egy hatalmas botnet hálózatot.
 

A BadBox már régebb óta ismert a Google, a biztonsági cégek, illetve a hatóságok előtt. Tavaly decemberben a német rendőrség számolt be arról, hogy az országban sikerült blokkolni a károkozóval fertőzött készülékek botnetes adatforgalmát. Ez az akció ugyan kecsegetető volt, de sajnos csak Németországban éreztette hatását, és valószínűleg ott is csak átmeneti volt a siker.
 
A HUMAN Satori Threat Intelligence csapata ugyanis felfedte, hogy az év elején a BadBox immár 2.0-ás verziója nagyon dinamikusan kezdte növelni a botnet méretét. A legtöbb fertőzéshez Brazíliában, az USA-ban, Mexikóban és Argentínában járult hozzá, de összesen 222 országban vált már kimutathatóvá a jelenléte. A riasztó ütemű terjedésének megfékezése érdekében a biztonsági cég szakemberei a Google, a Trend Micro, a Shadowserver Foundation és más partnerek bevonásával egy összehangolt akció keretében sikeresen lépett közbe, és több mint 500 ezer készülék esetében sikerült megszakítani a vezérlőszerverekkel folytatott nemkívánatos adatkommunikációt.
 
A HUMAN beszámolójából kiderült, hogy a BadBox a hivatalos Play áruházban is felbukkant, méghozzá nem kevesebb mint 24 különféle alkalmazás formájában. Ezek közül az „Earn Extra Income” és a „Pregnancy Ovulation Calculator” nevű appok egyenként több mint 50 ezer letöltést számláltak. A Google minden érintett alkalmazást azonnal eltávolított a Play áruházból, így azok már nem jelentenek kockázatot.

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  2. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  3. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  4. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  5. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  6. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  7. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  8. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

  9. 4

    Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.

  10. 3

    Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség