Négymillió dolláros kihívást indított a Microsoft
A Microsoft egy több millió dollár összdíjazású hacker megmérettetést jelentett be. Cél a felhős és AI-szolgáltatások biztonságosabbá tétele.
A Microsoft az Ignite konferencián elindította a Zero Day Quest nevű kezdeményezését, amely tulajdonképpen egy dedikált hibavadász programnak tekinthető. Ez a kihívás elsősorban azon etikus hackerek és biztonsági kutatók érdeklődését keltheti fel, akik a vállalat felhős és mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásainak védelmét szeretnék próbára tenni.
A megmérettetésre bárki benevezhet, és 2025. január 19-ig van lehetőség sérülékenységek feltárására, valamint jelentésére e program keretein belül. A tét nem kicsi. A legsúlyosabb sérülékenységeket feltáró szakemberek ugyanis meghívást kaphatnak a jövő évi, Redmondban megrendezendő (meghívásos) hackerversenyre, tehát a mostani kezdeményezés egy kvalifikációs lépcső is egyben. Emellett azonban busás pénzjutalom is vár a kritikus hibák felfedezőire. A Microsoft ugyanis megduplázta az AI-s biztonsági rések után odaítélhető díjak összegét, és összességében négymillió dollárt különített el a résztvevők díjazására. Továbbá a cég arra is ígéretet tett, hogy az arra rászolgált kutatók számára lehetőséget fog adni, hogy együtt dolgozzanak az AI-s mérnökökkel, illetve a Microsoft AI Red Team szakértőivel.
A Zero Day Quest a 2023 novemberében bejelentett SFI (Secure Future Initiative) kezdeményezés részeként indult. Ennek egyik hozadéka, hogy növeli az átláthatóságot a sebezhetőségek kezelése terén. A vállalat ígérete szerint az SFI révén azokat a sérülékenységeket is publikálja, illetve CVE-azonosítóval látja el, amelyek javításához nem szükséges az üzemeltetők, felhasználók részéről beavatkozásokat tenni. Vagyis olyan hibákról is beszámol, amelyeket a saját berkein belül, akár az adatközpontjaiban tár fel és javít.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
-
Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.
-
Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.
-
Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.
-
Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










