Negyedmillió dollár jár KVM-törésért

​A Google komoly összeget ajánlott fel azon szakemberek számára, akik súlyos sebezhetőséget tárnak fel, és használnak ki a KVM-ben.
 

A KVM (Kernel-based Virtual Machine) több mint 17 éves életútja során sokat fejlődött, és a fejlesztése jelenleg is töretlenül zajlik. A virtualizációs technológia egyebek mellett az Android és a Google Cloud platformok esetében is meghatározó jelentőséggel bír. Emiatt nem meglepő, hogy a Google kiemelt figyelmet fordít a KVM-re, illetve annak biztonságára.
 
A vállalat először tavaly októberben jelentette be a kvmCTF nevű kezdeményezését, amely immár 250 ezer dolláros jutalommal kecsegtet. Ezt az összeget azok kaphatják meg, akik nem ismert, súlyos sérülékenységet tárnak fel a KVM-ben. A súlyos ez esetben azt jelenti, hogy olyan biztonsági rés felfedezéséért (és kihasználásáért) jár a nagy összegű díj, amellyel lehetővé válik a virtuális gépekből történő hoszt rendszert érintő károkozás, azaz a VM-escape.
 
A kvmCTF - amely egyébként elgondolásában nagyon hasonlít a Linux kernelek kapcsán létrehozott kernelCTF programhoz - további jutalmazási kategóriákat is bevezetett. Ezek 10-100 ezer dollár közötti díjakat tartalmaznak. A jutalmazott sérülékenységi típusok között megtalálhatók azok a biztonsági hibák is, amelyek kiaknázásával jogosulatlan memóriaírásra/memóriaolvasásra és szolgáltatásmegtagadásra is lehetőség nyílhat.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  2. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  4. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  5. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  6. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  8. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  10. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség