Nagyon megtévesztő levelekkel lopják a jelszavakat
Felhasználókat és védelmi technológiákat egyaránt megtévesztő, hamis e-mailek terjednek, amik látszólag a Google-től származnak.
Újabb e-mailes csalás vette kezdetét, amely ezúttal a Google ismertségével igyekszik visszaélni. A mostani károkozásoknak elsősorban az a céljuk, hogy minél több Google-fiók hitelesítő adatát kaparintsák meg az elkövetők.
A csalásokban központi szerepet kapó adathalász e-mailekre elsőként Nick Johnson, az ENS (Ethereum Name Service) vezető fejlesztője lett figyelmes. A szakember alaposan is szemügyre vette a küldeményeket, és megállapította, hogy azok a szokásosnál is megtévesztőbbre sikerültek több szempontból is. Egyrészt képesek megkerülni a DKIM-alapú ellenőrzéseket. Másrészt pedig mind a levelek, mind az azokból elérhető adathalász weboldal megszólalásig hasonlít a Google által küldött üzenetekhez, illetve a Google hitelesítő oldalára.
Prémium előfizetéssel!
-
A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










