Nagy veszélyt jelent a mobilokra a Hook vírus
A Hook névre keresztelt mobilvírus komoly kockázatokat tartogat az androidos készülékekre nézve.
A mobilvírusok fejlődésének egyik legújabb mintapéldáját a Hook vírus szolgáltatja, amely az elődjéhez képest sokat fejlődött. Emiatt nem kizárólag az általa végrehajtható potenciális károkozások váltak jelentősebbé, hanem a kártevő detektálása is újabb kihívásokba ütközik.
A ThreatFabric biztonsági kutatói által feltárt és elemzett szerzemény az Ermac kártékony program leszármazottjának tekinthető. A vizsgálatok szerint az új jövevény számos kódot átvett az elődjétől, de egyben sokat is fejlődött. Ráadásul elég magas szintről indult a fejlesztése, hiszen korábban sajnos már az Ermac is bizonyította képességeit, miközben 467 banki és kripto app támadására vált alkalmassá.
A Hook megtartotta az elődje legfontosabb vonásait, vagyis képes banki károkozások elősegítésére. A jelenlegi variánsa elsősorban amerikai, spanyol, ausztrál, lengyel, kanadai, török, brit, francia és olasz bankok mobil alkalmazásaival kapcsolatos manipulációk elvégzésére alkalmas. Mivel azonban nem kizárólag banki károkozásokra képes, ezért világszerte komoly problémák forrásul szolgálhat.
Prémium előfizetéssel!
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
-
Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.
-
Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











